*Chapter 7.*

•••ANDY•••

Már kezdett világosodni,de nem tudtam elaludni. Aggódtam Lucy miatt. Féltettem őt Ronnie-tól vgy Dave-től. Másodpercenként bámultam a telefonom kijelzőjére,de soha nem a nővérem hívott. Csak a szüleim voltak. Pontosabban anyu. Steve-től kaptam egy agresszív sms-t,amiben leírta,hogy soha többé nem mehetünk vissza oda,és üzeni a nővéremnek,hogy reméli soha nem válik valóra az álma. Persze nagyon feldühített,de nem foglalkoztam vele. Már hívni akartam Lucy-t,amikor becsapódott az ajtó és szipogást hallottam. Felkeltem az ágyból,a kezemben a telefonomat szorongattam,majd kimentem a szobából és a hang irányába kezdtem el sétálni a sötétben. Kezemmel a falat tapogattam a villanykapcsoló után kutatva. Végül belebotlottam,megnyomtam,majd  egy kattanással felkapcsolódott. A szobát fényesség árasztotta el. Lucy az ajtónak dőlve,a földön ülve sírt. A fekete szemfestéke teljesen lefojt az arcán,könnyekkel vegyülve. Odasétáltam hozzá,leguggoltam és megsimítottam a vállát. Ő felpillantott rám,és amikor találkozott a tekintetünk,felemelkedett,majd megölelt. Én magamhoz szorítottam és egy puszit nyomtam a feje búbjára. Erősen szorított,a körmeit már szinte a hátamba vájta,de nem érdekelt. 

-Lucy,mi történt? Miért sírsz? Valaki bántott?-emeltem fel aggodalmasan a fejét. Ő csak megrázta,majd újra a mellkasomhoz bújt. 

-Dave bántott meg? - próbálkoztam újra,hátha. Erre nem reagált,csak nézett maga elé üveges tekintettel. -Szóval ő volt! Hol van az a rohadék?-mentem volna megkeresni Dave-t,de Lucy megfogta a kezemet.

-Andy...légyszi..ne..ő nem csinált semmit. Én értettem félre a dolgokat..-bukott előre a feje és újra keserves zokogásban tört ki.
-Akkor mégis miért sírsz? Ha találkozok vele,betöröm az orrát! Mit mondott? - kérdeztem feszülten.
-Nem mondott semmit,csak én képzeltem nagyokat! Miért nem érted meg?- förmedt rám. Itt már teljesen világos volt,hogy szerelmes Dave-be,aki talán visszautasította vagy talán már foglalt.
-Bocs. De elmesélnéd részletesen a dolgokat? Mert még mindig nem tudom,hogy hol a fenében voltál ilyen sokáig,aztán amikor hazajössz sírsz?!
-Andy,ígérd meg,hogy nem fogsz haragudni se rám,se Dave-re.-törölte meg a szemét és reménykedve rám nézett. Nem akartam neki olyat ígérni,amit majd ha úgy alakul nem tudok betartani,de muszáj voltam. Abban a pillanatban bármit megtettem volna,hogy ne legyen szomorú és elmondja végre,hogy mi történt.
-Lucy,a nővérem vagy. Ha akarnék sem tudnék haragudni rád,de az a Dave gyerek nem tudom,hogy mit csinált.Szóval majd meggondolom,hogy haragszok-e rá vagy sem. A szituációtól függ. - simítottam meg puha arcát,majd elmosolyodtam.Ez a gesztus jónak bizonyult,ugyanis Lucy szája sarkában megjelent egy halvány mosoly.
-Hazudtam neked Andy.Nem a tetoválógépért mentem,hanem Dave adott egy koncertjegyet,ami az ő koncertjükre szólt. Oda mentem el és ott voltam ilyen sokáig.Találkoztam egy másik sráccal is,és megismerkedtem a zenekar tagokkal,köztük Mike-kal is. Csodálatos fiúk,iszonyatosan tehetségesek és  nagyon kedvesek is. Egyszer találkoznod kell velük.-mesélte lelkesen,az arcán hatalmas mosoly virított,ahogy visszaemlékezett a srácokra. Jó volt őt boldognak látni.Azonban azt még mindig nem tudtam,hogy miért sírt,és tényleg nem akartam elrontani a kedvét,de muszáj volt megkérdeznem.
-És miért sírtál?
-Tudod...nem csak jó dolgok történtek velem...megtudtam pár dolgot Dave ex barátnőjéről. Szóval..a lány...meghalt. És ez annyira borzasztóan érintett. És hazafelé jövet beszélgettünk Dave-vel.Azt mondta,hogy nem áll készen egy újabb kapcsolatra.-a hangja elcsuklott,de nem voltam benne biztos,hogy azért,emire gondolok.
-Ezért potyogtak könnyek a szemedből? Szereted őt?-simítottam meg a karját,mire ő rám kapta a tekintetét.
-Jaj dehogyis! Hová gondolsz? Még hogy nekem tetszik Dave..micsoda..butaság.-elhalkult a hangja,majd a szemembe nézett és újra megindultak a könnyek a szeméből.Magamhoz öleltem és simogattam a haját,hátha attól megnyugszik,de ő csak zokogott és zokogott.

***

Valamivel később azon kaptam magam,hogy egy nyálas romantikus filmet nézünk,amiben meghal a főszereplő lány és a srác egyedül marad.Köztudott,hogy Lucy és én is utáltuk az ilyen filmeket.Valamiért soha nem kötött le. Untuk az egészet,és akkor sem volt ez másképp.
-Andy,most komolyan! Nem nézhetnénk valami értelmesebbet? Ez olyan szar,hogy az már hihetetlen!-dobta meg a tévé képernyőjét Lucy popcorn-nal. Addigra már felszívódtak a könnyei és ennek örültem a legjobban.
-Mit szeretnél nézni?-álltam fel,hogy új lemezt tegyek a lejátszóba.
-Tök nyolc,csak ne ilyen nyálas szarságok legyenek,mert rögtön elhányom magam.-fintorodott el,amin egyébként csodálkoztam,mert azelőtt még egy srác miatt sírt.Mindegy. Számomra örök rejtély marad a női gondolkodás.
-Akkor választhatsz. Horrorfilm vagy anime?
-Inkább horrorfilm. Abból is legyen mondjuk a Rémálom az Elm Utcában. Igen,az tökéletes lesz. Egyébként is kezdek álmos lenni.-takarózott be a pokróccal,ami a kanapén volt.
-Akkor ne itt aludj. Sokkal kényelmesebb az az ágy,ami a szobában van. Meg ez a kanapé amúgy is tök kicsi. - magyaráztam neki. Tudtam,hogy ő bármilyen szűk helyen képes elaludni,ha fáradt,de a kedvében akartam járni és azt tenni,amitől jó kedve lesz.
-Ugyan már Andy! Nekem ez tökéletes itt. De elkezdjük nézni a filmet vagy nem?-nézett rám unottan. Nem tudtam mit csinálni,ezért benyomtam a play gombot és a film elkezdődött.

***

Arra ébredtem,hogy valaki izomból veri a bejárati ajtót.Ahogy felálltam,a nyakam elzsibbadt,amiért elfeküdtem. Nem volt valami kellemes érzés. Már rég kivilágosodott és a filmünknek is vége lett,de Lucy úgy aludt,hogy ha egy harckocsi ment volna el mellette,akkor sem ébredt volna fel.Az ajtóhoz támolyogtam,lenyomtam a kilincset és kinyitottam.Egy magas srác állt velem szemben.A haja fekete volt,a szemei kékek és a teste tele volt tetoválva.
-Kit keresel?-kérdeztem reggeli rekedtes és bosszús hangon.
-Lucy itt van? Beszélnem kell vele.-nézett be a szobába,hátha megláthatná a nővéremet.
-Nincs,de te ki a franc vagy és miért keresed őt?-kezdtem el gyanakodni.
-Az egyik barátja vagyok és tényleg beszélnem kell vele. Elég fontos.-ekkor a szeme rólam abba az irányba vándorolt,ahol a kanapé volt. Hátranéztem és Lucy összeborzolt hajjal és egy pulcsiban (amit nem láttam még rajta),felült,majd felénk pillantott. Amint meglátta az ajtóban a srácot,minden álmosság kiment a szeméből,és elindult felénk.A srác csak mosolygott,ahol Lucy közeledett felé.
-Jimmy? Mit keresel te itt?-tartotta az egy méter távolságot és úgy fúrta tekintetét a fiúéba.
-Téged. Figyelj,Dave nagyon szétcsúszott.Át kéne jönnöd velem hozzám és elmagyarázni,hogy nem haragszol rá.-Jimmy lépett pár lépést a testvérem felé,aki csak állt egy helyben és nem zavarta,hogy szűnik közöttük a távolság. Ujjaival kifésülte a haját,ami már emberibben nézett ki.
-Miért? Mi történt vele?-a szemeiben enyhe aggodalmat fedeztem fel,de próbálta leplezni,és közömbösnek akart tűnni.
-Feljött hozzám hajnali hat körül matt részegen. Azt sem tudta,hogy hol van. Csodálom,hogy hozzám eltalált. Most elaludt,így ott mertem hagyni,de nem hiszem,hogy sokáig aludna.-magyarázott a srác kétségbeesetten,Lucy pedig egyre ijedtebb arcot vágott.
-De te innen messze laksz. Még ha oda is érnénk,lehet,hogy késő lesz.-Lucynak az egy egyetlen hátránya,hogy végtelenül pesszimistán látja a világot.
-Kocsival vagyok. Szedd össze magad,és induljunk.-a srác tekintete még engem is megbabonázott,de észnél voltam.
-Lucy,most komolyan..átsírsz miatta egy fél éjszakát,aztán meg ugrasz hozzá,mint egy kiskutya. Miért csinálod ezt? Ezért jöttél ide? Azért,hogy idióta emberek miatt ne tudd valóra váltani az álmodat? - el kellett mondanom,ami nyomta a lelkemet. Fel kellett,hogy ébredjen végre a maga kis rózsaszín világából,amit Dave csinált neki cuki kis felhőcskékből.
-Nem Andy! Te ezt rohadtul nem érted,úgyhogy kérlek fejezd be! Nem akarok veled összeveszni megint. Fontos vagy nekem,de tudom,hogy mit csinálok.-ráncigált magára egy párducmintás nadrágot,majd adott egy puszit az arcomra,és eltávozott az idegen srác társaságában.

•••LUCY•••

Amint kiértünk a szállodából,beültünk Jimmy autójába,ami egy fekete kabrió szerű autó volt. Nem vagyok otthon a kocsi témában,így nem is tudtam a márkáját. Beültem mellé,majd elindultunk.
-Kapcsold be az övedet,nehogy megbüntessenek.-mondta halvány mosollyal az arcán. Engedelmeskedtem neki.
-És egyébként honnan tudtad,hogy itt a szállóm?-fordultam felé kíváncsi tekintettel.
-Az csak maradjon az én titkom.-mosolyodott el újra,majd az út további részében nem szóltunk egymáshoz.Az autó egy szép kertes ház előtt állt meg.A kert azonban eléggé elvolt hanyagolva.Bizonyára Jimmy-t nem kötik le a növények.Kiszálltunk a járműből,és én követtem a magas srácot,aki elég gyorsan szedte a lábait. Alig bírtam haladni vele.A bejárathoz érve,udvariasan kinyitotta nekem az ajtót.Nem kellett több nekem sem,berohantam a lakásba és anélkül,hogy tudtam volna,mi merre van,keresni kezdtem Dave-t.Benéztem a hálószobába,a nappaliba,a konyhába,az ebédlőbe,a fürdőszobába,de sehol nem találtam.
-Jimmy...nem találom! Merre lehet? - ismét kezdtem kétségbeesni.
-Itt van!-hallottam egy távoli helyiségből. Követtem a hangot,ami egy másik(?) fürdőszobából jött. Benyitottam és az a látvány tárult elém,hogy Dave a vécékagylót ölelgetni,miközben a minden felesleges dolog kijön belőle.
-Jimmy...nem bírom..-suttogtam. Igen,köztudott,hogy ha mást látok hányni,akkor nekem is feljön a gyomrom.
-Oké,rendbe teszem,addig menj ki a konyhába és igyál valamit.-intett Jimmy,miközben Dave-nek segített felállni,aki még mindig elég rossz állapotban volt. Hallgattam rá,és kimentem az említett helyiségbe. Ott engedtem magamnak egy kis vizet,majd az italommal a kezemben,helyet foglaltam az egyik bárszéken,és elmerültem a gondolataimban. Igaza volt Andynek. Miért jövök én Dave-hez egyből? Úgy érzem magam,mint egy kis pincsi,egy idióta kis ribi,aki bármit megtesz egy srác szerelméért. Pedig valójában egyáltalán nem vagyok ilyen,és szeretném,ha ezt Dave is tudná. Itt is hagyhatnám,de ahhoz túlságosan szeretem. Tök mindegy,nem ezért jöttem.ide basszameg! A heves gondolatmenetemből egy kéz zökkentett ki,ami a vállamon pihent. Tekintetemet a fölém tornyosuló srácra szegeztem.
 -Már jobban van,gyere. - fogta meg Jimmy a kezem és a hálószoba felé mentünk. Követtem őt,mert érdekelt Dave állapota,ugyanakkor féltem,hogy rosszabbul fog kinézni,mint amire számítok és izgultam is,mert fogalmam sem volt,hogy mit mondjak neki. De felesleges lett volna ezen törni a fejem,mert már a szobában.voltam. Jimmy kettesben hagyott minket. A szemem szikrákat és apró szíveket szórt. Dave a franciaágyon ült. Kezei az ölében pihentek,fejét pedig lefelé lógatta. Pár kusza tincs a homlokához tapadt. Kimerültnek tűnt. Ahogy ott ült,senki nem nézte volna ki belőle,hogy rocksztár.
 -Szóval..tényleg ilyen egy rocksztár élete? Tényleg ennyire züllöttek vagytok vagy csak produkáltad magad?-a hangom megremegett,de próbáltam nem mutatni a gyengeségemet,és határozottnak tűnni. 
-Sajnálom...-Dave csak még jobban lehajtotta a fejét. Az a kicsi határozottság is elszállt belőlem és arcomon zavarodottság vegyült a szomorúsággal.
 -Hogy érted ezt?-csóváltam meg a fejem.
 -Sajnálom,hogy csalódtál bennem és azt is,hogy megbántottalak. Hidd el,nem akartalak. Csak tudod te olyan szelíd,kedves és rendes vagy. Én pedig a te szavaidat idézve ilyen kibaszott züllött. Nagyon kedvellek,de félek,hogy ez a kapcsolat ha valami módon mégis összejönne,nem lenne hosszú távú. Totális ellentétei vagyunk egymásnak és nem működne ez a dolog. - magyarázott,miközben végig a szemembe nézett,amik idő közben megteltek könnyekkel.
 -Miért mondod ezt? Te kurvára nem érted az érzéseimet! Végigsírtam miattad az előző éjszakát,hazudtam az öcsémnek,alig aludtam valamit,aztán amikor reggel a rohadt barátod beállított azzal a szöveggel,hogy totálisan szétcsúsztál,én rohantam ide. Erre ilyen orbitális baromságokat vágsz hozzám. Én kibaszottul nem ismertem a barátnődet,de őszintén sajnálom,ami vele történt.Elhiszem,hogy nagyon szeretted,de nem élhetsz úgy,hogy olyan után epekedsz,aki már nem lehet veled! Fogd már fel,hogy a jelenben vagy! - amíg én ezt a szép monológot kibeszéltem magamból,Dave arca,mindig más érzelmeket tükrözött.
 -Mi? Komolyan egész este sírtál miattam? - nézett rám megdöbbenve.
 -Csak ennyi jött le? Komolyan,te is csak egy seggfej vagy a sok közül. - fordítottam hátat neki és mentem volna ki az ajtón egyenesen haza,de Dave utánam szólt.
 -Lucy! Várj! Mielőtt elmennél szeretném,ha tudnád...-amikor újra felé fordultam,már pár centiméterre volt tőlem. Erősen megragadta a csuklómat,majd magához rántott,átölelt,a szája az enyémnek préselődött. Viszonoztam a csókját, ráfontam karjaimat a nyakára,az ő kezei pedig a derekamat ölelték. Az egész annyira szürreális volt. Soha nem engedtem volna el,de mivel nyílt az ajtó,és Dave haverjai,vagyis a bandatagok zúdultak be rajta,el kellett szakadnom tőle.
-Hohóó! Mi folyik itt gerlepár? Úgy faljátok egymást,mintha olyan régen láttátok volna egymást. - nevetett Mike. Az arcomra piros pír kúszott fel,és félve Dave-re néztem,aki viszont hatalmas mosollyal az arcán álldogált mellettem.
-Hát..tudod..mi csak...-magyarázkodtam volna,mire minden szem rám szegeződött,ezzel belém fojtották a magyarázatomat.
-Se gáz Lucy! A hülye is tudta,hogy ez bekövetkezik. Tudtuk,hogy odáig vagytok egymásért. Pedig hány napja is ismeritek egymást? - Mike arcán hatalmas vigyor terült el. Viszont nem volt benne semmi gúny vagy egyéb. Boldogság sugárzott róla.
-Ugyan már Mike! Te sem vártál sokat az első csókunkkal. - nevetett csilingelő hangján Hayley,majd a barátjához simult,aki átölelte a vállát,és lehajolt hozzá egy csók erejéig.
-Hé Lucy,jó a pulcsid!-mutatta fel a hüvelykujját Zacky.
-Ó! El is felejtettem visszaszolgáltatni! -húztam le a cipzárat,de a srác hangja félbeszakította a tevékenykedésemet.
-Hagyd csak! Ajándék. Amúgy is jól áll rajtad a Sevenfoldos pulcsi. Illik hozzád! -kacsintott rám.
 -Jaj,nagyon szépen köszönöm,aranyos vagy.-mosolyodtam el.
-Srácok,akkor mondjuk a jó hírt?-tapsolt egyet Mike. Dave és én egymásra néztünk,de mind a kettőnk tekintetéből mit sem sejtés sugárzott.
-Mi? Milyen jó hír?-érdeklődött a mellettem ácsorgó srác.
-Lucy,nagyszerű hírünk van számodra!-mosolygott kedvesen Johnny,majd belekezdett a mondókájába.

to be continued...

*Chapter 6.*

•••DAVE•••

Ahogy megláttam Jimmy-t,kővé dermedtem.Egyszerűen nem tudtam megszólalni.Mondhatni sokkot kaptam.Lucy erősen markolászta a kezemet,majd elém lépett,arcomat a kezei közé vette és aggodalmasan nézett rám.Persze,ő nem tudta,hogy ki is Jimmy valójában.Nem meséltem el neki,hiszen alig ismertem még akkor.Mindenesetre ezek után muszáj volt elmondani neki.

-Jimmy!Te meg hogy kerülsz ide?Mármint hol voltál?Hol laktatok és hol van Courtney?Ugye jól van?-zúdítottam rá hirtelen a kérdéseket.

-Akkor szép lassan.Hallottam a koncertetek híréről,és gondoltam benézek,hogy valóban olyan jó-e a zenétek,mint amilyennek mondják.A gimi után Kanadába költöztünk,mert Courtney beteg volt,és nem akarta elmondani neked.Nem akart terhelni vele,így azt az utolsó estét nálad töltötte,bár normálisan elköszönni nem tudott.Képtelen lett volna rá.Amikor hazajött tőled,a szemei vörösre voltak sírva,és én őszintén nem akartam,hogy elmenjünk,de ő ragaszkodott hozzá,szóval muszáj volt.Ami pedig Courtney-t illeti...hát...hogy is mondjam el....-arra számítottam,hogy férjhez ment,gyerekei vannak és már azóta engem elfelejtett,de nem ezt a választ kaptam. - Meghalt...-suttogta.Nem voltam képes felfogni a szavait.Azt gondoltam,hogy ez csak egy rossz álom,és amikor kinyitom a szemem,Courtney mosolyogva fog mellettem feküdni,és újra gimisek vagyunk,de nem ez történt.Sajnos nem.

-Mondd,hogy ez nem igaz!-ragadtam meg a pólója nyakát.Nem,nem azért,mert bántani akartam,de valamibe kapaszkodnom kellett,hogy ne essek össze.Szinte minden erő elhagyta a lábamat.Nem tudtam vagy nem akartam elfogadni,hogy meghalt az a lány,akit annyira szerettem,és minden este úgy aludtam el,hogy reménykedtem abban,hogy egyszer még találkozni fogunk,és onnan folytatjuk,ahol abbahagytuk.

-Sajnálom,Dave.Mint kiderült Courtney leukémiás volt,amit az orvosok későn vettek észre.Szinte minden napomat a kórházban töltöttem vele,de senki nem tudott segíteni rajta,végül nem bírta,és öngyilkos lett.Úgy gondolta,hogy nem akarja,hogy egy betegségben haljon meg.-mesélte halkan,miközben a szemei csillogtak a könnyektől,bár próbálta erősnek mutatni magát.

-Jimmy,én ezt nem akarom elhinni!Mondd azt,hogy férjhez ment,vagy elköltözött a világ másik oldalára.Azt elhiszem.-hajtottam le a fejem,és a könnyeim potyogtam a földre.

-Dave!Courtney meghalt.El kell fogadnod,neki már jobb ott,ahol most van.-ölelte át Jimmy a vállamat.

-Mikor történt ez?-vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam,és megdörzsöltem az arcomat.

-Két hónapja.Nem akartunk szólni neked,nehogy ez legyen.De valamikor meg kellett tudnod.-motyogta.
-Hogy csinálta?-kérdeztem újból már kicsit nyugodtabb hangnemben,de teljesen összetörtem.
-Felakasztotta magát...-suttogta,majd nagyot nyelt,mintha valami ott akadt volna a torkán és próbálja lenyelni.Nagyot sóhajtottam,majd a mellettem ácsorgó lányra néztem,aki értetlenül kapkodta köztünk a fejét,és bár fogalma sem volt,arról,hogy kiről beszélünk,de az arcán folytak a könnyek,csupán attól,hogy engem szomorúnak látott.Vicces volt az egész kezdet,mivel egy nap alatt olyan érzelmeket mutattunk ki egymásnak,amilyeneket másnak pár év elteltével is alig.Akkor tudtuk,hogy a jövőben valami közös lesz,de nem tudtuk,hogy mikor és mi.
-Lucy,miért sírsz?-mosolyogtam rá halványan.
-Én csak...-nézett rám kétségbeesetten,majd elpirult,ahogy Jimmy is ránézett,végül sarkon fordult és elszaladt.Azt hiszem,visszaszaladt az öltözőbe,mivel csapódott az ajtó.
-Nem mondtad el neki?-nézett kerek szemekkel Jimmy.
-Alig egy napja ismerem,hogy mondhattam volna el neki,hogy még mindig szeretem a legelső barátnőmet?Tudod rohadt szar érzés úgy Lucyra nézni,megfogni a kezét,megölelni,hogy Courtneyt képzelem oda.

Nem akarom még jobban összetörni Lucyt,de annyira hasonlít rá.-ültem le a falhoz rögzített székre.

-Elhiszem.Éppen ezért is segítettem neki a bejáratnál,amikor az őr nem engedte be,mert nem ismerte.Máskor értesítsd őket,hogy jönni fog egy lány VIP jeggyel,és hogy engedjék át.-mosolyodott el halványan.Na igen,elfelejtettem szólni az őrnek Lucy érkezéséről,de azt akartam,hogy az első sorban legyen.Éppen mondani akartam valamit Jimmynek,amikor kinyílt az öltöző ajtaja és Zacky lépett ki rajta,oldalán Lucyvel,aki Zacky pulcsijába kapaszkodott,és zokogott.

-Nem tudom,hogy mi a baj.Csak bejött,és sírt.Kérdeztem,hogy miért,de nem válaszolt.-nézett rám kétségbeesetten.Én felálltam,majd Lucyhez mentem és átöleltem,de Zacky pulcsijától még mindig nem szabadult,így ő odaadta neki,és visszament az öltözőbe.

-Ne sírj Lucy.Nincs semmi baj.-simogattam a haját.

-Dave,haza kéne mennünk.Majd megvigasztalod,de úgy látom egyre több rajongótok jön,és talán félreértik a helyzetet.-mondta Jimmy.Én halványan rámosolyogtam,majd elindultunk a hátsó kijárat felé.Zacky pulcsiját ráterítettem Lucy hátára,majd átöleltem a vállát.Próbáltam nyugtatni azzal,hogy mosolygok,de nagyon nehéz volt.Olyat éreztem,mintha száz kiló nehezedett volna a mellkasomra,a szívem pedig egyre lassabban dobog,a végén pedig olyan,mintha már nem is lüktetne.Hihetetlen volt az egész,és olyan gyorsan történt,hogy fel sem tudtam dolgozni.Jimmy látta,hogy mindketten a könnyeinkkel küszködünk,ezért témát váltott.Gondolta,ezzel eltereli a gondolatainkat,bár nem tudtam,hogy Lucyban mi játszódott le,de nem érdekelt akkor.

-Figyeljetek csak,mit szólnátok hozzá,ha ma mind a ketten nálam aludnátok?Nektek is van mesélni valótok és nekem is.-mosolygott ránk.

-Persze,miért is ne?-mosolyogtam vissza rá,majd mindketten Lucyre néztünk,aki a kezében tartott pulcsit szorította magához.

-Lucy?-nézett bizakodóan a lányra Jimmy.

-Sajnos nem lehet.Megígértem Andynek,hogy nem leszek soká és már hajnali 4 óra van.Nagyon mérges lesz rám.-hajtotta le a fejét szomorúan.

-Akkor elkísérlek a hotelig.-ajánlottam fel neki,majd Jimmyre néztem,aki megértően bólintott,majd elindult a lakása felé.

-Köszönöm.-suttogta.Egész úton csendben baktattunk egymás mellett.Egyikünk sem szólt egy szót sem,csak sétáltunk.A kezeim a zsebembe voltak mélyesztve,a Lucyé pedig lógott a teste mellett.Végül körülbelül fél úton erőt vettem magamon,és az ujjaimat rákulcsoltam az övéire.Ő meglepetten kapta rám a pillantását,végül elmosolyodott.Örültem a mosolyának.Bár arról is Courtney jutott eszembe,de elhatároztam,hogy el kell felejtenem őt.Itt a lehetőség a nagy szerelemre,nem szabad elszalasztanom.

-Figyelj Lucy,csak annyit akarok mondani,hogy ... szóval,hogy soha ne add fel az álmaidat!Tarts ki amellett,amit megálmodtál.Ne hagyd,hogy ilyen buta kis érzelmek megakadályozzanak!-fordultam szembe vele,és megfogtam mind a két kezét,úgy néztem a szemébe.Majd egyre közelebb került egymáshoz az arcunk,amikor már csak pár milliméter választott el egy csóktól,mind a ketten megtorpantunk.Nem voltunk biztosak az érzéseinkben.Nem akartunk elsietni semmit,így csak egymásra mosolyogtunk,és folytattuk az utunkat a hotel felé,de előtte Mike gépét le kellett hoznom,hogy Andy ne mondja azt Lucynek,hogy csak heccből jött el hozzám netán Ronniehoz.Ami persze nem lenne igaz,mert nagyon is hozzám jött,csak nem a lakásomba.Amikor benyitottam a házba,hallottam,hogy valahonnan halk zene szól,és valaki énekel.Bepillantottam a nappaliba,és Ronnie ült a kanapén,ölében a gitárjával.Igen,ő énekelt.Méghozzá egy Beatles dalt,ami elég meglepő volt tőle,de halványan elmosolyodtam,amikor a "Lucy in the sky with diamonds" refrénjét meghallottam.Belopakodtam Mike szobájába,megkerestem a gépet,majd egy pár mintát és a többi kelléket,majd beletettem a táskámba,és kimentem.Lucy ott állt és várt.

-Elhoztad?-nézett a kezemben tartott táskára.Bólintottam,majd újra kézen fogtam,és most már a hoteljuk felé mentünk.

-Mit fogsz Andynek mondani?-kérdeztem,miközben előre gondolkodtam a válaszon.

-Az igazat. Tudod,soha nem hazudnék neki.Túl fontos számomra.Nem akarom elveszíteni a bizalmát.-mosolyodott el az orra alatt.

-Értem.-bólintottam mosolyogva.Nekem is vannak testvéreim; két húgom és egy nővérem,de soha nem jöttem ki annyira jól velük. Nagyon nagy szégyen olyan családban,ahol jóformán mindenki zenész,de az idősebb húgom az a tipikus plázacica.Utálja a zenénket,és inkább Justin Biebert hallgat.A nővérem,nos ő teljesen átlagos.Gyönyörű hangja van,de ő azt mondja,hogy szerinte vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben,mint a zenélés.Egyedül a kishúgom,aki most 14 éves,az aki zenei pályán tervezgeti az életét.Ha hazautazom a családomhoz,mindig kérlel,hogy hadd jöjjön velem egy turnéra.Megígértem neki,hogy ha elballag,a nyári szünetben elviszem egy rövidke turnéra.Én tanítottam gitározni,és majdnem olyan jól csinálja,mint én vagy apu.Na igen,apu,alias Papa Gates.Ő is elég népszerű,és talán ő az egyik olyan személy a családban,aki oda-vissza van a zenénkért (persze a húgom az első számú rajongónk).Anyu egy csodálatos nő.Vannak tetoválások a karján,amiért amikor óvodás voltam,a többi szülő mind furcsának tartotta,de ő nem foglalkozott vele.A hangja gyönyörű és mindig nagy szeretettel fogadta a barátaimat vagy a bandatagokat.

-Dave,ki volt ez a srác?És ki volt Courtney?-kérdezte halkan Lucy.

-Nos,úgy érzem muszáj tudnod róla.Courtney a legelső barátnőm volt,akivel gimiben jöttem össze,de elköltöztek,Jimmy pedig a testvére.Courtney rettenetesen közel állt hozzám,és talán soha nem fogom tudni elfelejteni őt.Szóval azért kapott annyira szíven ez a dolog.Még elköszönni sem tudtunk egymástól.Szeretem őt,mert ő az életem egy fő része.Illetve már csak volt.Szóval most úgy érzem,hogy egy zombi is élőbb nálam.De nem akartam,hogy ilyen állapotban kelljen látnod valaha is.Szóval sajnálom,hogy nem úgy alakult az este,ahogy elterveztem.

-Tehát még mindig ő az a lány,akit szeretsz?-a hangja elcsuklott,de könny nem gördült le az arcán.

-Talán.Illetve ő volt.Akarom mondani,szerintem már soha egyetlen lányt sem fogok úgy szeretni,mint ahogyan őt szerettem.-nyögtem ki.Lucy elengedte a kezemet,így hirtelen hidegség árasztotta el a testemet.Úgy gondoltam,hogy muszáj őszintén beszélnem Lucyval.Nem akartam őt is elveszíteni.Ez bizonyára rossz döntés volt.Bárcsak hazudtam volna.

to be continued...

*Chapter 5.*

A koncert helyszínére érve izgatottan várakoztam a sorban.Mikor végre sorra kerültem,mosolyogva nyújtottam az őr felé a jegyemet,de nem engedett bemenni.
-Elnézést hölgyem,de honnan szerezte ezt a jegyet?
-Ajándékba kaptam egy barátomtól.-motyogtam.
-Sajnálom,de ez a jegy szigorúan csak olyanoknak szól,akik VIP tagok. Szóval kérem fáradjon el,ugyanis a többi jegy elkelt.-irányított ki a sorból."Persze Lucy,csak te lehetsz ennyire szerencsétlen."
-Ezt nem teheti velem!Kérem!Érvényes jegyem van!-a szemeim megteltek könnyekkel.Be akartam jutni arra a koncertre Davehez.
-Utoljára kérem,távozzon!-a hangja erőteljes volt,amitől összerezzentem.
-Hé,ő velem van!-jött egy hang a hátam mögül.Megfordultam és egy fekete hajú,aranyos arcú srác állt meg mögöttem.Az alsó ajka alatt felfedeztem egy piercinget,a pólóján pedig egy 'A7X' feliratot pirossal.A srác mellém lépett és átölelte a vállamat.
-Így van ez,kisasszony?-hunyorgott rám az őr.
-Öö...természtesen!-böktem ki,miután a srác erősen magához húzott.
-Rendben.Akkor elnézést,jöjjenek utánam.-mondta,majd elvezetett a nagy tömeg első sorába,mögénk utasítva az ott álló embereket,akik meglepő módon nem kezdtek el hőbörögni.
-Köszi!-mosolyogtam a srácra,aki elengedte a vállamat.
-Ugyan! Nincs mit köszönnöd. Különben honnan szerezted a jegyet?-mosolygott.
-Kaptam.Ajándékba.-mondtam kedvesen.
-Valamelyik bandatagtól?-kérdezett újra.
-I..igen.-bólogattam.A srác még kérdezni akart,de abban a pillanatban elsötétült minden és először jött egy kis dobszóló,majd bekapcsolódtak a gitárok,aztán kijött a színpadra egy srác napszemüvegben és hátracsapott baseball sapkában.A karja tele volt varrva és egy Slayeres ujjatlan pólót viselt.
-Jó estét LA! Jól vagytok?-kiabálta a mikrofonba.A közönség egy emberként kiáltotta,hogy 'Igen!' .
-Melyik dalt szeretnétek először?-kiabált megint.-Te itt elől!Melyik dal legyen először?-kérdezte újra,miközben rám mutatott.Kicsit kétségbe estem,mivel nem ismertem az együttest és a dalaikat sem. A mellettem álló srác mögém lépett,átkulcsolta karjait a derekam körül és a fülemhez hajolt,majd belesúgott egy dal címet.Én automatikusan ismételtem azt.
-Seize the day!
-Ooké!Máris kezdjük,de előtte mondd meg a neved!-mosolygott.
-Lucy!Lucy Mayers.-mondtam.
-Rendben Lucy! Ez a dal neked szól!-kacsintott,majd kiegyenesedett és elkezdett énekelni,aztán egy fény megvilágította az egyik gitárost,aki akusztikuson játszott,majd jött egy következő fénycsóva,és azon kívül még kettő.A végén pedig mind az öt egybeolvadt.A nagy ragyogás közepette felfedezem Davet.A szívem hatalmasat dobbant és egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni.A csodálkozásból a mögöttem álló srác zökkentett ki.
-Elmegyek valami italért.Mit hozzak neked?-hajolt közel a fülemhez,hogy halljam amit mond.
-Sör jó lesz.-mondtam,majd rámosolyogtam.
-Oké!-bólintott,majd elment.Én hallgattam a dalt,illetve a szöveget.Elég nagy hatással volt rám,mivel amikor vége lett,hatalmas nyomást éreztem a mellkasomon.Ez a nyomás azonban elillant,amikor találkozott a tekintetem a Daveével.Ő rám.mosolygott,én pedig vissza és intettem neki.
-Nocsak,Davenek valahára barátnője van?-szólalt meg mellettem egy lány.A haja elég élénk volt.Olyan narancssárga,gyönyörű volt a sminkje és maga a lány is.
-Nem,nem vagyok a barátnője.Csak barátok vagyunk.-mosolyogtam erőltetetten.
-Kár,pedig Dave koncert előtt rengeteget hablatyolt egy Lucy nevű lányról és a srácokkal úgy vettük ki,hogy borzasztóan belé esett.-magyarázta tovább.
-Na jó.Ki vagy te és honnan ismered őt?-kérdeztem gyanakodva.
-Hayley vagyok,Mike barátnője.Mike az énekes.-mutatott a színpadra.-De ezt én is kérdezhettem volna tőled.-húzta fel a szemöldökét.
-Egy barátomon keresztül ismertem meg.-mosolyogtam kínosan,amikor Ronniera gondoltam.
-Aha,értem.
-Lucy!Tetszett a dal?-kérdezte,mint megtudtam Mike.
-Természetesen!Nagyon jók vagytok,csak így tovább!-mutattam fel a hüvelykujjamat.
-Kösz a biztatást!Most pedig következzen a kibaszott rémálmotok!-beszélt most már mindenkinek.
-Figyelj Hayley,miből gondolod,hogy Dave szeret?-fordultam újra a lány felé.
-Tudod,mikor megérkezett,az agyunkra ment. Folyton görcsölt,hogy vajon eljössz-e. Fel-alá járkált,ami egy idő után kezdett idegesítővé válni.A gitárját természetesen Zackynek kellett behangolnia,mert Davere egyfajta burok telepedett,ami nem engedte őt azzal foglalkozni,amit kéne csinálnia. Aztán mikor meglátott téged,megnyugodott és most nézd,milyen profi.-mutatott a srác felé,aki csakugyan nagyon jól pengette a húrokat.Mike néha lepillantott hozzánk és küldött Hayley felé egy mosolyt.Méghozzá egy gyönyörű mosolyt.
-Lucy,jöttem.-mondta a srác kezében két üveg sörrel.
-Köszi! Egyébként mi a neved?- kortyoltam bele az italomba.
- Jimmy. Jimmy Sullivan.- mosolygott.
-Örülök,Jimmy!-nevettem el magam amikor újra átölelte a vállam és magához húzott.
-Különben ki adta a jegyet?-kérdezte a színpadot figyelve.
-Dave. Tudod ez egy hosszú sztori.Ma,amikor hajnalban felébredtem New Yorkban,nem gondoltam volna,hogy itt kötök ki.-mondtam mosolyogva.
-Mióta ismered?
-Pár órája.-motyogtam.
-És VIP jegyet adott?Wow!Érezd magad rohadt szerencsésnek!Ezek szerint Davenek szimpatikus vagy!-nézett rám meglepett mosollyal.
-Nem hiszem. Csak barátok vagyunk.-ismételtem el azt,amit Hayleynek is mondtam.
-Ő többet érez. Azt ajánlom,hogy ne hagyd őt összetörni. Biztos neked is bejön. Ugye?-mosolygott.
-Hát...-pirultam el.
-Szóval igen. Akkor hajrá!-simította meg a hajamat.
-Tulajdonképpen gőzöm sincs,hogy mit érez,mert azt mondta délután,hogy sajnálja,de nem lehetünk együtt,nem áll készen egy újabb kapcsolatra megy,hogy sajnálja ha megbántott.-soroltam.
-Szóval szeret!-mondta egyszerre Jimmy és Hayley.
-Nem tudom,én ebben nem vagyok biztos.-húztam el a számat.
-Ugyan már!Szerinted miért beszélt rólad annyit?-csapott a homlokára Hayley.Megrántottam a vállam és tovább néztem a színpadon tomboló együttest.Nagyon jó koncert volt,és hamar elszaladt az a kis idő.Azon kaptam magam,hogy a zenészek lemennem a színpadról,a közönség pedig szép lassan feloszlik.Én még mindig ott álltam és meredtem magam elé.
-Hé!Ezen a bolygón vagy?-legyezte szemem előtt a kezét Jimmy.
-Ja,bocs,elgondolkodtam. Hazafelé mész?-kérdeztem mosolyogva.
-Mi? VIP tagok vagyunk,bemehetünk a backstagebe.-nevette el magát hitetlenül.
-Tényleg?A backstagebe?-lepődtem meg.
-Na jó,nem mehetnénk be,de mivel a banda barátai vagyunk,bemehetünk.
-Ja,értem.Akkor menjünk!-mosolyogtam.Ő megfogta a kezem,hogy el ne vesszek (alig volt már ember,de fő a biztonság!).Egy részen a biztonsági őrök megállítottak.
-Barátnőd?-kérdezték Jimmytől.
-Nem. Dave barátnője,én a régi haverja vagyok.-mondta. "Aha,szóval ezért engedték be.Most már minden világos."
-Mehettek!-engedett minket át,Jimmy pedig mintha már ezerszer járt volna ott,ment egyenesen az öltöző elé.Ott azonban megtorpant.
-Menj be.-mosolygott.
-Te nem jössz?-kérdeztem furán.
-Nem.Majd megvárlak itt kint titeket.Na,menj már!-kopogott be az ajtón,aztán eltűnt az egyik folyosón.Az öltöző ajtaja kinyílt és fölém magasodott egy szintén televarrt karú srác.Nem volt annyira kidolgozva a teste,de attól függetlenül nagyon jól nézett ki.Az alsó ajkában két piercing volt,és az orrában is díszelgett egy.
-Szia!-mosolygott kedvesen.
-Szia. Dave itt van?-"Ez az Lucy! Dave a bandában játszik,erre megkérdezted egy társától,hogy itt van-e..Gratulálok!"
-Épp zuhanyozik.Te vagy Lucy?-érdeklődött tovább.
-Igen.-mosolyodtam el halványan.
-Örülök.Én Zacky vagyok. Zacky Vengeance.
-Örülök,hogy megismertelek Zacky. - ráztam vele kezet.
-Gyere be.-állt el az ajtóból én pedig bátortalanul bementem.Ahogy betoppantam rengeteg szempár szegeződött rám.Felfedeztem ott Hayleyt és Mikeot.Az utóbbi felpattant a kanapéról és felém indult. Én hátráltam egy lépést,mert gőzöm sem volt,hogy mire készül.
-Lucy!!Hát sziaa!-ölelt szorosan magához,mintha ezer éve ismernénk egymást.
-Ööö...szia.-nevettem el magam,majd én is megöleltem őt.
-Foglalj helyet.-ütögette a kanapét egy másik srác,akinek punk stílusban fel volt állítva a haja.
-Köszi,Lucy Mayers vagyok!-mutatkoztam be.
-Johnny Christ.-mosolygott.Elbeszélgettem a srácokkal,megismerkedtem a stábtagokkal és ezalatt totálisan elfelejtettem,hogy Andy egyedül van otthon és azt ígértem neki,hogy hamar vissza érek.Ez természetesen akkor jutott eszembe,amikor csörgött a mobilom már sokadjára.
-Lucy!Mikor szándékozol jönni?Azt hittem,hogy valami bajod van!-szólt bele köszönés nélkül.
-Szia Andy!Egy kicsit elhúzódott a dolog,mert leültünk beszélgetni,de otthon leszek,ne aggódj!-mondtam,majd kinyomtam a mobilomat.
-Srácok,mi annyira vicces?-jött ki egy helységből egy szál törölközőben Dave.
-Szia.-mosolyogtam rá bájosan.Ő nem szólt semmit,csak felém lépkedett,majd megölelt.
-Köszönöm,hogy eljöttél.-suttogta a fülembe,majd adott egy puszit az arcomra,amitől akaratlanul is elnevettem magam.
-Szívesen jöttem.-suttogtam én is,majd viszonoztam a puszit.Ahogy elengedtük egymást,szétnéztünk a társaságon és mindenki feszülten minket nézett.Zacky abbahagyta az inge begombolását(ami mellesleg félre volt gombolva),Johnny abbahagyta a gitárja bűvölését,Mike és Hayley pedig befejezték a turbékolást.És mikor odanéztünk,mindenki mintha mi sem történt volna,folytatta a tevékenységet,amit elkezdett.
-Felöltözök és mehetünk.-mondta,majd elment egy szekrényhez,ahonnan kivett pár fekete ruhát és visszavonult a fürdőbe.
-Mondd azt,hogy együtt vagytok!-nézett rám Mike ragyogó szemekkel.
-Nem.Csak barátok vagyunk.-mondtam el aznap már sokadszorra.-Ó,jut eszembe,Mike! Dave szerint kölcsönvehetem a tetováló gépedet.De azért mégis megkérdezlek.Szükségem van a gyakorlásra.-mosolyogtam.
-Természetesen,viheted.-legyintett.
-Akkor most tetováló vagy?-kérdezte egy stábtag.
-Nem,még nem.-mosolyogtam rá.
-Ne képzeljétek,hogy ti kapjátok tőle az első tetkót!Én már lefoglaltam!-lépett ki a fürdőből Dave,most már felöltözve.
-Azt egyből gondoltuk.-nevette el magát Hayley.
-Akkor én lépek,srácok.Holnap összefutunk.-köszönt el,majd kinyitotta előttem az ajtót.Kisétáltam,ő pedig jött utánam.Amikor visszafordultam hozzá,pont bemutatott valakinek (barátok közt ez természetes),majd becsukta az ajtót és mosolyogva nézett rám.
-Gyere!-ragadtam meg a kezét és elhúztam arra a folyosóra,ahol Jimmy volt.Szerencsére még ott volt,és nyomkodta a telefonját. -Szia Jimmy!-köszöntem neki vidáman.Ő felénk fordult,majd felállt és Davere nézett.Dave arca lefehéredett,és azt hittem,hogy ott fog elájulni.Akkor még semmit nem tudtam.

 to be continued....

*Chapter 4.*

••• LUCY •••

Nem tudom,hogy Dave mit mondott Ronnienak,de egész úton érezni lehetett a feszültséget,ami kettejük között vibrált.A bomba akkor robbant,amikor megérkeztünk Dave-ékhez és felosztottuk a szobákat.Én ragaszkodtam hozzá,hogy vagy egyedül a nappaliban,vagy Andyvel Mike (ő a barátnőjénél lakik) szobájában aludjak.De a fiúk ezt máshogy gondolták.
- Szerintem velem kéne aludnod. - mosolygott kajánul Ronnie,majd közelebb lépett hozzám,ezzel szinte összesimult a teste az enyémmel.
- Bocs,de nem.Inkább Andyvel szeretnék aludni.Tudod nem vagyok az a fajta lány,aki egyből összefekszik azzal,akit jóformán alig ismer. - toltam el magamtól.
- Persze,értem.De ha Dave kérdezte volna,repültél volna a nyakába. - nézett lesajnálóan.
- Mi?Na figyelj,rohadtul nincs kedvem veszekedni senkivel,úgyhogy légyszíves fejezd be a baromságokat.Én tényleg kedvellek,de nem aludnék veled,mert nem ismerlek,amin nem tudom,hogy mit vagy így kiakadva.Dave is szimpatikus,de neki is ugyanez szól. - néztem Davere,aki a falnak támaszkodva karba tett kézzel,rezzenéstelen arccal meredt rám.
- Na persze,láttam,hogy hogy nézel rá. - folytatta tovább.Andy csak csöndben figyelte a jelenetet.
- Most már nyugodtan leállhatsz!Andyvel alszik és kész. - szólt közbe Dave határozottan.
- Különben mi ez a hirtelen féltékenység?Tudtommal nem járunk! - mondtam.
- És mi lenne ha azt kérdezném,hogy leszel -e a barátnőm? - kacsintott rám."WTF?Ezt nem gondolja komolyan!?"
- Hát kösz,de nem.. - nevettem el magam kínosan.Dave flegmán elnevette magát,ami Ronnienak nem tetszett és odalépett hozzá,majd behúzott neki egyet.Dave ezt nem hagyta annyiban,visszaütött.Andyvel értetlenül álltunk,majd kapcsoltunk és szétszedtük őket.Én Davet húztam el Ronnietól,Andy pedig tartotta Ronniet.
- Te egy utolsó gyökér vagy!Mit képzelsz?Azt hiszed,hogy ő a tiéd lehet? - kiabált idegesen Ronnie.
- Állíts már magadon ember! - lökte le Andy az egyik fotelra.Dave kirántotta magát a fogásomból és beviharzott a szobájába.A bőröndömből előszedtem az elsősegély dobozomat (nem tudni mikor kellhet alapon mindig nálam van) , és kikerestem a fertőtlenítőt,majd egy kicsit löttyintettem egy vattapamacsra és Ronniehoz léptem.
- Kicsit csípni fog. - mondtam,majd a szájához tettem,ahol szétrepedt neki az ütéstől.
- Basszus,ez fáj! - húzta el a fejét.
- Anyámasszonykatonája! Ne legyél ennyire kislányos!-pirítottam rá.
- Bocs.
- Nem értelek Ronnie.Miért élvezed azt,hogy mindig mindent erőszakkal akarsz megoldani? - csóváltam a fejem.
- Mindent?Ez az ürge rád akart mászni! - kapta fel a vizet.
- Tényleg? Én máshogy emlékszem.. - fejeztem be egy pillanatra azt,amit csináltam.
- Nem hagynátok abba?Ronnie,azt mondtad,hogy Dave a legjobb barátod...akkor miért csináltad ezt?Ha Lucy Dave-t választja helyetted,akkor sem kéne ezt csinálnod,elvégre legjobb barátról van szó.Szóval ha az egyik barát boldog,akkor a másik is az,mert látja,hogy az,aki fontos neki,az örül.Legalábbis nálam ez így működik.. - szólt közbe Andy.
- Kicsi Andy,te ezt nem érted,szóval ne szólj bele. - oltotta le Ronnie.
- Na most már tényleg fejezd be!Nem beszélhetsz így az öcsémmel,és hidd el,hogy ő sokkal jobban érti ezt,mint te! - dobtam az ölébe a vattapamacsot és bekopogtam Dave szobájába.Mivel nem jött válasz,benyitottam.Dave az ágyon feküdt,a plafont bámulva és egy cigit szívott.
- Zavarlak? - kérdeztem,miközben becsuktam magam mögött az ajtót.
- Az attól függ,hogy mit akarsz... - válaszolt flegmán.Sóhajtottam egyet,majd leültem egy üres ágyra.
- Nem akarok nyálaskodni,mert az nem az én műfajom,de szeretném ha tudnád,hogy nem akartalak megbántani és nem értem Ronniet.Meg persze azt is,hogy csak így tök idegenekként betoppantunk ide és máris baleset történt.Sajnálom,hogy gondot okoztunk és még most elmegyünk egy motelba. - hadartam el. - Szóval...örülök,hogy megismertelek.Remélem,hogy még találkozunk. - "álltam fel és kimentem volna,de megragadta a karomat,és magához húzott és megcsókolt"...Legalábbis erre vártam,de nem szólt semmit,és még csak meg sem ragadta a karomat."Azt hiszem igaza van Andynek,és tényleg fel kéne ébrednem az álomvilágból."Kimentem a szobából és két kíváncsi szempár nézett rám.
- Mit mondott? - kérdezte Andy.
- Semmit.Viszont,te öltözz fel,keresünk egy motelt. - mondtam,és ügyeltem rá,hogy véletlenül se nézzek Ronniera.
- Rendben! - bólintott. "Ezt imádom Andyben,hogy nem kell neki magyarázkodni,mert tudja,hogy milyen érzelmek rejlenek  szavaim mögött."
- Most komolyan elmentek? - kérdezte Ronnie.Én nem válaszoltam,csak felvettem a pulóveremet és megfogtam a bőröndömet.Andy előbb rám nézett,majd az értetlenül bámuló fiúra.
- Miért vagy meglepődve?Ezt érted el... - nézett rá lesajnálóan,majd kiment velem együtt az ajtón.Alighogy kiértünk a házból,elkezdtek folyni a könnyeim.A homlokomat Andy mellkasának támasztottam és zokogtam.Ő védelmezően átölelt,ami tényleg jól esett.Olyan sok érzelem kavargott bennem.Nem akartam megbántani senkit,és soha nem fordult még elő,hogy egyszerre két fiúhoz is vonzódtam érzelmileg.Főleg nem pár órányi ismertség után.
- Lucy,nyugodj meg!Nincs semmi baj. - csitított Andy.
- Persze,hogy nincs... - szipogtam.
- Akkor miért sírsz most? - emelte fel a fejemet.
- Andy,én ezt egyáltalán nem így akartam. - tört ki belőlem újra a keserves sírás.
- Szereted valamelyikőjüket? - mosolygott megértően.
- Azt hiszem..
- Kit?
- Dave... - motyogtam.
- Mi van velem? - hallottam egy ismerős hangot,amitől a gyomrom mazsola méretűre zsugorodott,a szívem pedig a toromban kezdett el dobogni.
-Én csak...mindegy. Felejtsd el... -hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. - mondta.
- Tessék? - néztem rá elkerekedett szemekkel.Elvégre nekem kellett volna bocsánatot kérnem.Ja,hogy már megtettem.Mindegy.
- Nem állt szándékomban fájdalmat okozni neked.Szóval bocsánat,ha mégis sikerült volna. Csak tudod én nem állok készen egy újabb kapcsolatra.Tényleg szép vagy,kedves és tehetséges,de mi nem lehetünk együtt.Nem veszlek el a legjobb barátomtól. - fogta meg a kezemet és halványan elmosolyodott.Ahogy kimondta ezeket a mondatokat,egy teljes világ omlott össze bennem.Én tényleg reméltem,hogy megfelelek Dave elvárásainak,de tévedtem.Nem tudtam semmit mondani,csak amikor elengedte a kezemet,a karjaim ernyedten lógtak a testem mellett.A fejem előrebukott és egy kósza könnycsepp landolt a földön,nedves nyomot hagyva maga után.
- Ez most miért volt jó?Ti ezt élvezitek?Most még nagyobb fájdalmat okoztál neki,gratulálok!Szóval el is mehetsz!-lépett a védelmembe Andy. Na nem mintha szükségem lett volna rá.
- Bocs,már indulok is. - fordult sarkon Dave,de előtte közel lépett hozzám,megölelt és a zsebembe csúsztatott valamit.Amikor elsétált,még utána néztem,de eltűnt.Mármint nem felszívódott,csak bement a házba.
- Mehetünk? - kérdezte Andy halkan.
- Persze. - suttogtam,majd elindultam mellette szép lassan.Nem akartam a tömegközlekedést választani,csak sétálni akartam,csöndben kiszellőztetni a fejemet és rendezni a gondolataimat.Andy ebben partner volt,ugyanis egész úton nem szólt semmit. Fogtuk egymás kezét és ballagtunk a legközelebbi motelhoz,amit meg is találtunk.Bementünk,majd Andy intézkedett;foglalt szobát ( az igényeinknek megfelelőt) , elmondta,hogy meddig szándékozunk maradni,és a recepciós lelkére kötötte,hogy ha jön egy fekete hajú,barna szemű,tetovált srác gitárral,ne merje azt mondani neki,hogy itt szállunk meg.(Fő a biztonság!)Amíg ő pontos személyleírást adott Ronnieról,én kivettem a zsebemből a papírt,amit Dave adott,széthajtottam és elolvastam.Többször is átfutottam a sorokat,de alig akartam felfogni,hogy mi van ráírva.
"Dave randira hívott,méghozzá egy koncertre,ahol ő és a bandája lépnek fel.A dátum pedig;szeptember 15.A koncertjegy pedig rá volt erősítve a lap hátára.Az első sorba szólt."
Gondolkodtam egy ideig,amikor rádöbbentem,hogy szeptember 15-e aznap volt.
"Gondolkodj Lucy! Vagy elmész,vagy nem és talán egy életre megbánod!Találj ki valamit,amit Andynek mondasz." - az agyam kattogott,mire felcsillant a fejem fölött a villanykörte.
-Andy!Elfelejtettem elkérni Mike tetoválógépét .Dave azt mondta,ide adja. Visszamegyek érte!- mondtam Andynek,aki értetlenül nézett rám.
-Mi van?Még képes vagy visszamenni oda? Figyelj Lucy,veszünk egy sajátot.-fordult felém teljes testtel.
-Nem!Szükség lesz a pénzre!Elmegyek,majd jövök! - zártam le a témát,azzal a bőröndömet ott hagyva elindultam visszafelé. A szívem hevesen dobogott,a kezemben szorongattam a koncertjegyet és a levelet.
"Mégis van esélyem!"

to be continued...

*Chapter 3.*

••• Dave •••

Mind a hárman ott álltunk,és néztük,ahogy Lucy átrohan az út másik oldalára,majd eltűnik a szemünk elől.

-Menjetek már utána!Andy,ő a nővéred,Ronnie te pedig oda meg vissza vagy érte.Ne legyetek már ennyire nudlik!-szóltam rájuk,de erre nemhogy elindultak volna Lucy után,hanem Andy leült a földre és maga elé bámult,Ronnie pedig csak állt ott és megdermedt.Na szép kis társaság.Nagy léptekkel átrohantam az út másik oldalára,majd lefordultam azon a sarkon,ahol Lucy.Muszáj volt utánamennem,hiszen semmit és senkit nem ismer LA-ben.Az igazság az,hogy soha nem voltam jó futó,így nem értem hamar utol őt.Gőzöm sem volt,hogy merre mehetett.Los Angeles borzasztóan nagy,bárhol lehetett.Nem bírtam az iramot,így besétáltam a közeli parkba.Levágódtam az egyik padra és kifújtam magam.Elgondolkodtam,hogy vajon Ronnie miért nem mozdult meg,hiszen végig Lucyről beszélt,és teljesen belé esett."Persze tényleg aranyosnak tűnik a csaj,de én nem mondanám azt,hogy belé szerettem,pár óra után.Jó,mindenki máshogy gondolja,de szerintem ez akkor is korai."

-Lucy?- pattantam fel,amikor oldalra fordítottam a fejem és a tekintetem megakadt egy lányon,aki kísértetiesen hasonlította a keresett személyre.Ő felnézett,és ijedten kapott a szájához,amikor felismert.

-Dave...kérlek menj el!Menj vissza a többiekhez.-fordította el a fejlét.
-Azt már nem!-csattantam fel,mire megszeppenve nézett rám.-Hé,nem tudom,hogy mi volt az a komoly dolog,amin összevesztetek,de az öcséd egész biztosan megbánta amit mondott.Láttam rajta.-guggoltam le elé,és megfogtam a kezeit.
-Na persze..ha annyira megbánta volna,akkor nem hagy elmenni.Figyelj,nekem elegem van.Mindenből.Egyedül szeretnék lenni.-törölte meg a szemét.
-Ne viccelj már,nem ismered LA-t!Hogy hagyhatnálak egyedül? - töröltem le a könnyeit.Akkor elmosolyodott.-Na elég volt a sírásból!Meg kell valósítanunk az álmaidat.Híres tetováló?Nem rossz!Nekem is csinálhatnál egy tutit.-segítettem fel,majd az egyik kezemmel átöleltem a vállát,a másikkal meg a bőröndjét húztam.
-Az az igazság,hogy még nem igazán próbáltam géppel dolgozni.-motyogta.
-Ha gondolod tudsz gyakorolni nálunk.Mikenak van egy gépe,és műbőr is van,ami kifejezetten erre a célra szolgál.-ajánlottam fel a segítséget. Elvégre Mike mostanában el van foglalva Hayleyvel.Biztosan odaadja Lucynak a gépet egy kis időre.
-Hű,ez rendes tőled,köszönöm!-mosolyodott el.
-De ígérd meg,hogy az első tetoválást rám fogod varrni!-kacsintottam rá.
-Rendben,megígérem.Milyen elképzelésed van a tetkóról?-nevetett.Nagyon szép volt a mosolya,na meg maga a lány is.Az biztos,hogy Ronnie jól jár vele.
-Tulajdonképpen még nem tudom.Csak tudod ha már van elég sok tetoválása az embernek,képtelen megállni,hogy ne legyen több és több.De valami olyasmire gondoltam,ami azt jelképezi,hogy nem kell a külső alapján ítélni,mert ha valaki külsőre rossz embernek néz ki,belülről még lehet jó. -magyaráztam. Na igen,ez az a dolog,ami miatt mindig megvetettek.Mindenhol.Az oviban azért,mert nem voltak barátaim és inkább a sarokban gubbasztottam,az általánosban szintén ezért és persze a vége felé kezdtem férfiasodni.Egyre több lány kezdett érdeklődni irántam,amit nem igazán viszonoztam.Mégpedig azért,mert nem állt szándékomban olyan lánnyal lenni,aki már az egész sulinak megvolt.A gimiben ez folytatódott,és én még mindig ugyanarra az okra hivatkoztam.Egy lány sem keltette fel az érdeklődésemet.Sokan mondták ezért,hogy meleg vagyok,ami nem volt igaz.Egyszer viszont megtörtént,hogy harmadik év elején két új osztálytársunk lett.Egy testvérpár;Jimmy és Courtney. Jimmy később a legjobb barátom lett,amiért majdnem ugyanazon a hullámhosszon voltunk,Courtney pedig...nos,amikor megpillantottam,szerelmes lettem.A szimpátia kölcsönös volt,így rövid időn belül összejöttünk.A szerelem egészen a végzős évig tartott,ahol meghirdették az iskola legszebb párját.Nem tudtuk,hogy miért és hogyan,de mi lettünk azok.Azon az estén nem maradtunk bulizni,mivel nem szerettük a tömeget.Így elmentünk hozzám.Amíg én letusoltam,Courtney a szobában,pontosabban a háztetőn ült,ahová a szobámból vezető ablakon keresztül lehetett kijutni.Soha nem felejtem el azt a pillanatot.A lágy szellő beletúrt a dús,fekete hajába,a Hold megvilágította a hófehér arcát,száján pedig izzott a vörös rúzs.A ruha amit viselt,olyan volt,mintha egyenesen rászabták volna.Hosszú ideig ott ültünk együtt,pokróccal a hátunkon,ölelkezve.Csak beszélgettünk komoly vagy éppen komolytalan dolgokról.Hajnalban,amikor a nap felkelni készült,visszamásztunk a szobámba,és lefeküdtünk aludni.Délben pedig amikor felébredtem,a lány nem volt mellettem,hiába kerestem.Csalódott voltam,amiért szó nélkül lelépett,de akkor megpillantottam az éjjeli szekrényen heverő kis cetlit,amin ez állt;
"Jó volt veled.Soha nem felejtelek el.Szeretlek! C xx"
Azóta pedig mintha a föld nyelte volna el,nem találkoztam se vele,se Jimmyvel.Fogalmam sincs,hogy most hol lakik,jól van-e,van-e új barátja,mi van Jimmyvel...semmit..és ez bánt.Nagyon bánt,éppen ezért felvettem az "elérhetetlen szívtelen srác" maszkot,de Lucy újra előhozza az igazi énemet.Ő kísértetiesen hasonlít Courtneyre,de ő Ronnie barátnője lesz.Én pedig várok Courtneyre.
-Dave!?-legyezte Lucy szemem előtt a kezét.
-Igen?Bocs,elgondolkodtam.
-Szóval szabad kezet kapok?Rajzolok neked mintát,és megmondod,hogy jó lesz-e.Megfelel?-a szemei csillogtak a boldogságtól.
-Rendben.-mosolyogtam.Ezután elmesélte,hogy miért jöttek LA-be,és min veszett össze Andyvel.Éppen befejezte a mondókáját,amikor megláttuk az úttest másik oldalán álldogáló két srácot.Illetve Andy még mindig ült,Ronnie pedig még mindig ugyanúgy állt.Erős csapat..
-Lucy!-vett észre minket Ronnie,és az arcára levakarhatatlan mosoly ült.Átsétáltunk az úttesten,majd Lucy leguggolt Andy mellé,aki felnézett,majd amikor tudatosult benne,hogy ki mosolyog rá,hirtelen Lucy nyakába vetette magát,és mind a ketten elveszítették az egyensúlyukat.Én csak mosolyogva néztem,majd Ronniera vetettem egy pillantást,aki keserű mosollyal nézte a testvérpárt.
-Haver,miért nem mész oda hozzá és öleled meg?Megteheted.-böktem a vállába.
-Ugyan már Dave!Nem vagyok megfelelő Lucy számára.-mondta,majd lehajtotta a fejét.
-Figyelj,ha így állsz hozzá a dolgokhoz,akkor soha nem fogod őt megkapni.Ne legyél már beszarni!Mondd meg neki,hogy szereted!Vagy tölts vele sok időt.Nem nálam fogsz tanyázni,hanem egy lakásban fogsz laki velük!Megértetted?-emeltem fel egy kicsit a hangomat.Később észrevettem,hogy Lucy és Andy figyelmesen hallgat minket,ezért sarkon fordultam és elindultam a lakásom felé.
-Na jöttök vagy maradtok?-néztem hátra,ahol egy meghökkent,és két értetlen arc bámult rám.Nem volt sok kedvem a mogorva fiút játszani,de Ronnie egy kicsit felhúzott azzal,hogy ezt csinálja. Ő soha nem volt az a srác,aki csak szerelmesen nézi azt a lányt,aki tetszik neki.Ő cselekedett is,méghozzá hamar.Pár másodperc múlva ott termett mellettem és rám nézett.
-De hogy mondjam el neki?-kérdezte újból.
-Felőlem ahogy akarod,de ha el akarod neki mondani minél előbb tedd meg,amíg meg nem előzlek.-mondtam hűvösen,ami egy bosszús pillantást szült.Már akkor tudtam,hogy aznap este valami oltári nagy balhé veszi kezdetét...

to be continued...

*Chapter 2.*

"Kedves utasaink! A gép hamarosan földet ér.Köszönjük,hogy velünk utaztak.További szép napot!" - hallottam a stewardess hangját.Kinyitottam a szemem,és azon kaptam magam,hogy Ronnie vállán van a fejem.Álmosan felnéztem rá,de nyilván nem vette észre,hogy felébredtem,mert túl jól eltársalgott Andyvel.Felemelkedtem a válláról és nyújtóztam egyet.
-Jó reggel hétalvó!-mosolygott Ronnie.
-Micsoda?Hogy én hétalvó?Jóformán két napja nem aludtam semmit!-csóváltam a fejem hitetlenül.
-Nyugi már!Nem úgy gondolta.-nevetett Andy.
-Látom összehaverkodtatok.-vontam fel a szemöldökömet.Ők ketten egymásra néztek,majd rám.De mind a kettejük arcán levakarhatatlan vigyor volt.
-Aha.A tesód rohadt nagy arc.Bírom a stílusát.-kacsintott Ronnie.
-Ja,a kis drogos.Őt mindenki bírja.Aki nem,az meg nem ember.-mosolyogtam Andyre.
-Lucy,te is tudod,hogy a suliban mindenki utált.-húzta el a száját.
-Nem utáltak,csak irigyek voltak,amiért ennyire tehetséges vagy.És a lányok körében is te voltál a legnépszerűbb.-adtam egy puszit az arcára.
-Na jól van gyerekek,szálljunk le.-állt fel Ronnie,majd elindult a repülőgép kijárata felé.Én mosolyogva néztem,ahogy elsétál.Majd mikor már eltűnt a látókörömből,felpattantam az ülésből,és indultam volna Ronnie után,de Andy visszarántott a kezemnél fogva.
-Csak arra kérlek,hogy vigyázz!
-Tessék?-néztem rá értetlenül.
-Látom,hogy tetszik neked,és jó fejnek tűnik,de óvatos légy vele.-simított végig az arcomon.
-De kicsoda?-még mindig fogalmam sem volt arról,hogy mit beszél.Senki nem tetszett.Legalábbis akkor még nem.
-Hát Ronnie!-nyögte ki,miközben már lefelé sétáltunk a gépről.
-Ugyan Andy!Nekem nincs időm a szerelemre.Valóra akarom váltani az álmaimat és egy srác csak hátráltatna.-magyaráztam.Az utolsó mondatomat Ronnie is hallhatta.Ezt abból gondolom,hogy amint kimondtam,a mosoly eltűnt az arcáról.Persze,tényleg rendes volt meg minden,de nekem akkor nem volt időm semmi szerelemmel kapcsolatos dologra.Csak az álmaim hajtottak.
-Ő nem csak egy srác,hanem ő A srác.-győzködött tovább.
-Figyelj,én nem akarok ezen veszekedni.Majd ha én úgy érzem,hogy szükségem van valakire,akkor szólok,jó?-ült keserű mosoly az arcomra.Andy bólintott,majd kisétáltunk a reptérről.
-Akkor,sziasztok!Örülök,hogy megismertelek titeket.Remélem még találkozunk.-köszönt el Ronnie,mi Andyvel pedig érdekesen néztünk rá.
-Nem úgy volt,hogy velünk jössz?-kérdezte Andy.
-De igen,csak gondolom hátráltatnálak titeket az álmaitokban.Nem akarok a terhetekre lenni.-mikor ezt mondta,végig a szemembe nézett.Na tessék!Alig ismertem meg és már meg is bántottam.Hát milyen ember vagyok én?
-Miért hátráltatnál?Örülnénk neki,ha velünk lennél,hiszen senkit nem ismerünk erre.-folytatta Andy.
-Akkor mi lenne ha ti jönnétek velem?Lucy,neked említettem,hogy két jó barátom erre lakik,és ma éjszaka aludhatunk náluk.Holnap meg keresünk egy tuti kis helyet.-mosolyodott el újra.
-Hű,ez jó ötlet!Ugye Lucy?-bökött oldalba Andy.
-Tök idegeneknél éjszakázni?És mi van ha nem látnak szívesen minket?-kérdeztem.Alapjáraton nem kérdezősködök,hanem egyből belemegyek a legőrültebb dolgokba.Nem tudom,hogy akkor mi ütött belém
-Jó,a te kedvedért felhívom őket.-kotorta elő a zsebéből a telefont Ronnie.Kikereste a névjegyzékből a számot és tárcsázta.Kihangosította,mert látta rajtam,hogy gyanakvóan pásztázom őt.
-Halló?Itt Dave Gates.-szólt bele egy srác.
-Helló! Itt Ronnie.Figyelj,itt vagyok LA-ben.Az a helyzet,hogy még nem találtam kérót,ezért nagy gond lenne ha ma nálad aludnék?-magyarázta el a helyzetet.
-LA-ben?Mit keresel te itt?Mármint örülök meg minden,de hogyhogy otthagytad New Yorkot?-kérdezte a srác.
-Untam már azt a helyet.Szóval mit mondasz?-mosolygott rám,miközben beszélt.
-Ja persze aludhatsz.Hol vagy most,mert kimegyek eléd.
-A reptér előtt,de baj lenne ha két barátom is csatlakozna?Csak erre az egy estére.-magyarázott.
-Öö...nem,nem baj.Akkor várjatok.Nemsokára ott vagyok.-mondta Dave,majd letette a telefont.

***

-Nézzétek,ott jön!-mutatott Ronnie egy srácra,akinek fekete volt a haja és full fekete cuccba volt öltözve,kiegészítőnek pedig egy kalap volt a fejébe húzva.És akkor valami furcsát éreztem a hasamban.Soha nem éreztem még hasonlót.Olyan volt,mintha felemelkedtem volna.Ezt hívják első látásra szerelemnek?Majd meglátjuk.
-Lucy!Gyere már!-integetett felém Andy.Zavartan megráztam a fejem,majd elindultam feléjük.Odalépkedtem hozzájuk,majd Ronniera pillantottam,aki engem nézett.
-Dave,ő itt Lucy.A repülőn ismerkedtem meg vele,ő pedig Andy,az öccse.Srácok,ő itt Dave,régi jó barátom.-mutatott be minket egymásnak.Dave először kezet fogott Andyvel,majd rám vetette tekintetét.A hideg kirázott,mármint nem azért,mert ijesztő volt vagy ilyesmi.
-Örülök,hogy megismertelek Lucy.-mosolyodott el halványan.
-Én is..-suttogtam mosolyogva.
-Akkor megyünk?-kérdezte Ronnie unottan.
-Persze.-fordított nekem hátat Dave és Ronnie mellé lépett,majd elkezdtek beszélgetni.Én elég érdekesen mosolyoghattam,mert Andy megkérdezte,hogy fáj-e valamim.
-Ő viszont nem szimpatikus.Legalábbis nekem.-kezdett rá megint.
-Andy,miért gondolod,hogy minden velem szembejövő srác megtetszik?Komolyan így ismersz?-néztem rá értetlenül.
-Kit próbálsz becsapni?Látom a szemeden,hogy tetszik.Csak nem értem,hogy miért nem akarod bevallani.-erősködött tovább.
-Na jó,figyelj!Ne akard megmondani,hogy ki tetszik és ki nem.Elegem van abból,hogy mindenki meg akarja mondani,hogy mit csináljak.Nem vagyok már kislány,hogy ne tudjam,mit csinálok.Egyébként meg tudod jól,hogy te vagy az egyetlen ember,akinek mindent elmondok,szóval ha megtetszik valaki,szólok.De kérlek,ne találgass!-emeltem fel a hangomat,mire Ronnie és Dave hátrafordultak és értetlenül néztek minket.Az első benyomás nem valami jól sikerült,de majd javítok.
-Pff,nem kellett volna veled jönnöm.Kergeted a hülye kis álmaidat,ahelyett,hogy látnád,mi is van a valóságban.-szállt velem vitába,amin meglepődtem,mert volt,hogy összekaptunk,de mindig belátta,hogy igazam van.
-Na álljunk meg egy szóra.Ki kérte,hogy velem gyere?Egy szó és nem ébresztelek fel hajnalban,hanem szépen összecuccolok és elhúzok otthonról,te pedig ott maradsz egy őrülttel.-engedtem el a bőröndömet.
-Te meg sem kérdeztél,hogy akarok-e veled jönni.Mindig csak magadra gondolsz!Az én véleményem,soha nem érdekelt.-na itt teljesen leblokkoltam.Vissza tudtam volna vágni neki,de nem volt erőm hozzá.Amit mondott,az teljesen alaptalan volt.Mindig én foglalkoztam vele anyu helyett is,már csecsemő kora óta.És mindig azt néztem,hogy neki jó legyen.Az életben egyszer pedig szerettem volna én is teljesíteni azt,amiről álmodtam.És már rég leléptem volna otthonról,ha Andy valamivel idősebb lett volna.Meg akartam várni,amíg befejezi a középsulit,de rosszul alakultak a dolgok és hamarabb kellett cselekednem.Ő nem tiltakozott,amikor mondtam,hogy velem jön.Szóval abszolút nem értettem,hogy miért vág olyanokat a fejemhez,amiknek tényleg semmi valóságalapjuk nincs.
-Szóval így gondolod?Akkor menj a barátaiddal ahová akarsz és élj úgy ahogy akarsz.Tessék,itt van egy kis pénz,vegyél belőle kokaint,és éld az életed.Viszlát!-nyomtam a kezébe a spórolt pénzemet,majd megragadtam a bőröndömet és átszaladtam az út másik oldalára.A sírás kerülgetett,de addig nem akartam sírni,amíg látnak.Csak szaladtam és szaladtam.Fogalmam sem volt,hogy merre.Csak azt tudtam,hogy nagyon megbántottak,és hogy feleslegesen jöttem LA-be.Egy parkban megálltam,majd levágódtam egy padra és akkor kitört belőlem a zokogás.

to be continued...

*Chapter 1.*

-Andy!Ébresztő!-ráztam az öcsém vállát,aki az igazak álmát aludta.
-Lucy,most ne!Álmos vagyok!-nyöszörögte.
-Andy,muszáj felkelned!Indulunk!Steve és anyu még nincsenek fel.Gyerünk!-rántottam le róla a takarót.Amíg ő álmosan nézett rám,én elkezdtem bepakolni a táskájába a ruhákat.
-Lucy,hajnali 2 óra van.-csóválta a fejlét.
-A gépünk pedig fél 3-kor indul,úgyhogy siess.Öltözz fel,mosakodj meg és induljunk.
-De minek ilyen korán?-értetlenkedett tovább.
-Steve 3-kor szokott kelni,hogy 4-re odaérjen a munkába,úgyhogy légyszíves siess.A gépen aludhatsz.-mosolyogtam rá.Ő bólintott,majd halkan kiment a fürdőbe.Tovább pakoltam a szükséges dolgokat,majd amikor úgy gondoltam,hogy minden ruháját bepakoltam,kihúztam az íróasztala fiókját.Nem lepett meg,amiket benne találtam.Körülbelül öt óvszeres doboz,pár zacskó kokaint és egy kép egy szőke lányról.Igen,ő volt Andy első barátnője.még az általánosban jöttek össze,de útjaik szétváltak és a lány vidéken folytatta a tanulmányokat messze Andytől.A dolgokat még bedobáltam a táskába,majd összehúztam a cipzárat.Felálltam,majd megágyaztam neki.Körbenéztem a szobában,majd felemeltem a táskát és kitettem a folyosóra.Átmentem az én szobámba,onnan pedig kihúztam a már rég bepakolt bőröndöt.Készen álltam,hogy elhagyjam a várost.Kisétáltam a konyhába és hagytam egy üzenetet anyunak;

"Elmentünk,és csak akkor jövünk,ha kidobtad Steve-t.Ne aggódj miattunk!Szeretünk!
Lucy xx"

Egy hűtőmágnessel a hűtőhöz rögzítettem,amikor valaki átölelte a derekamat.Andy volt.
-Szóval tényleg komolyan gondoltad?Tényleg elmegyünk?Itt hagyjuk őt ezzel az emberrel?-kérdezte halkan.
-Igen.Muszáj lesz.Én ezt nem bírom tovább.Innentől neki kell elviselnie.Ő választotta ezt az embert.-sóhajtottam.Andy elengedte a derekamat,majd felemelte a folyosóról a táskáját és a bejárati ajtó felé indult.Elmosolyodtam és követtem őt.Persze gondolom,hogy neki is nehéz volt ott hagyni anyut,de megértette,hogy miért tesszük.Bezártam az ajtót,a kulcsot pedig a lábtörlő alá tettem.Andy megvárt a kapuban,majd onnan együtt folytattuk az utunkat.Nem laktunk túl messze a reptértől,így időben elértük a gépet.Letettük a csomagokat,mondjuk ott egy picit bepánikoltam Andy kokainja miatt.
-Hé,nincs nálam cucc.-mosolygott rám.
-De én betettem a táskádba.-rágtam a szám szélét.
-Én kivettem,mielőtt eljöttünk.Ne izgulj.-nyugtatott meg.Egy szikla esett le a szívemről.Tényleg nem akartam börtönbe kerülni.Sikeresen átestünk a biztonsági vizsgálatokon is,így felszálltunk a gépre.Három személyesek voltak az ülések.Andy persze lefoglalta az ablak melletti helyet,így nekem maradt a középső hely,és izgultam,hogy vajon ki fog mellém ülni.Ez eldőlt,amikor egy fekete hajú srác fölém magasodott és érdekesen nézett rám.
-Bocs,szabad ez a hely?-kérdezte.Sötétbarna szemei csillogtak a gyenge kis lámpa fényében.
-Persze,ülj csak le.-bólintottam.Andyre néztem,aki ismét aludt.Sajnáltam,amiért korán felébresztettem,de muszáj voltam.Steve már biztosan felébredt akkor és talán felfedezte a levelet.Kikapcsoltam a telefonomat és kényelmesen hátradőltem az ülésben.
-Egyébként Ronnie vagyok.-nyújtotta felém a mellettem ülő srác a kezét.
-Én Lucy.-fogadtam el a felém nyújtott kezet.
-Ő a barátod?-nézett Andyre,aki a vállamon aludt.
-Nem,ő az öcsém,Andy.Tudod elszöktünk otthonról.A mostohaapánk kibírhatatlan volt és egyébként is Californiában akarok élni,amióta az eszemet tudom.-magyaráztam neki,mintha ismerném.Elég szimpatikus volt,attól függetlenül,hogy tele volt tetoválásokkal.Na nem mintha rajtam nem lennének.
-Értem.Én tizenhat éves korom óta nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel.Egy utcai verekedés miatt börtönbe vittek és ott ültem másfél évet,aztán pedig elköltöztem New Yorkba.A szüleim nem tudják,hogy hol vagyok.Bizonyára nem is keresnek.Legalább megszabadultak egy nehéz tehertől.-piszkálta a nadrágját.
-Ne mondj ilyet.Biztos fontos vagy nekik,csak ha semmi életjelet nem adsz magadról,akkor nem tudják,hogy hol keressenek.-csóváltam a fejem.
-Nem szándékozok találkozni velük.Valamiért megutáltam őket.Talán azért,mert nem jöttek be hozzám a börtönbe.De nemhogy a büntetésemet nem fizették ki,hanem még látogatóba sem jöttek el hozzám.Persze ki merne bemenni a börtönbe,ahol ott csücsül a fia.Nagy szégyen,ezért inkább letagadtak.Kedvesek,ugye?-mosolygott.
-Sajnálom.Figyelj csak,te is Californiába mész?-csillant fel a szemem.
-Igen.Unom már New Yorkot és világot akarok látni.vette az ölébe a gitárját.
-Lenne kedved velem együtt dolgozni egy tetováló szalonban?-kérdeztem,és reménykedtem,hogy igen lesz a válasza.
-Mi?De én nem tudok rajzolni.-nevetett fel kínosan.
-Andy sem tud és ő is ott fog dolgozni.Viszont te gitározol,ő pedig tud énekelni,szóval jó páros lennétek.És mondjuk lehetnétek zenészek.Berendeznénk nektek egy próbatermet a szalonon belül.-az adrenalin teljesen felment bennem,így képtelen voltam leállni,csak amikor Ronnie megfogta a kezemet és a szemembe nézett.
-Nyugi Lucy.Megpróbáljuk.Már csak azért is,mert ilyen szépen kérted.-kacsintott.
-Jézusom!De jó!Annyira örülök!-tapsoltam kettőt,mire Andy elkezdett fészkelődni,így nyugton maradtam.Pár perccel később megszólalt a stewardess,hogy a gép felszállásra kész és csatoljuk be az öveket.Persze ez nálunk már előbb megtörtént,így nem kellett vele sokat szórakozni.
-És melyik a kedvenc zenei műfajod?-kérdezte Ronnie.
-Imádom a punk zenét és a rock-ot.A metál kicsit távolabb áll tőlem,de azt is meghallgatom.Viszont a pop zenével és a hip-hop-pal nagyon nem vagyok kibékülve.-mondtam,amikor Ronnie a fejemre tette a fejhallgatóját és elindított a lejátszóján egy számot.
-Wow!Ez rohadt jó!Ki az előadó?-néztem rá.
-Good Charlotte és két jó barátom.LA-ben élnek,ha szerencsénk lesz összefutunk velük.-mosolygott.Leállította a szenét,majd elővett egy fülhallgatót,rácsatlakoztatta a lejátszóra,az egyik felét nekem adta,a másikat pedig a saját fülébe dugta.Furcsa volt,hogy ugyanolyan zenéket szeret,mint én,mert egykor,akik a barátaim voltak,folyton a pop vagy a hip-hop műfajokért voltak oda,amit abszolút nem értettem,de nem szóltam bele.Mindig én voltam az,aki kitűnt közülük.Mindig fekete ruhák voltak rajtam,tele voltam/vagyok tetoválva és (számukra) "fura" zenéket hallgattam.
Mivel jóformán nem aludtam semmit az előző nap,fáradtan csukódtak le a szemeim és lassan elnyomott az álom.

to be continued...