*Chapter 6.*

•••DAVE•••

Ahogy megláttam Jimmy-t,kővé dermedtem.Egyszerűen nem tudtam megszólalni.Mondhatni sokkot kaptam.Lucy erősen markolászta a kezemet,majd elém lépett,arcomat a kezei közé vette és aggodalmasan nézett rám.Persze,ő nem tudta,hogy ki is Jimmy valójában.Nem meséltem el neki,hiszen alig ismertem még akkor.Mindenesetre ezek után muszáj volt elmondani neki.

-Jimmy!Te meg hogy kerülsz ide?Mármint hol voltál?Hol laktatok és hol van Courtney?Ugye jól van?-zúdítottam rá hirtelen a kérdéseket.

-Akkor szép lassan.Hallottam a koncertetek híréről,és gondoltam benézek,hogy valóban olyan jó-e a zenétek,mint amilyennek mondják.A gimi után Kanadába költöztünk,mert Courtney beteg volt,és nem akarta elmondani neked.Nem akart terhelni vele,így azt az utolsó estét nálad töltötte,bár normálisan elköszönni nem tudott.Képtelen lett volna rá.Amikor hazajött tőled,a szemei vörösre voltak sírva,és én őszintén nem akartam,hogy elmenjünk,de ő ragaszkodott hozzá,szóval muszáj volt.Ami pedig Courtney-t illeti...hát...hogy is mondjam el....-arra számítottam,hogy férjhez ment,gyerekei vannak és már azóta engem elfelejtett,de nem ezt a választ kaptam. - Meghalt...-suttogta.Nem voltam képes felfogni a szavait.Azt gondoltam,hogy ez csak egy rossz álom,és amikor kinyitom a szemem,Courtney mosolyogva fog mellettem feküdni,és újra gimisek vagyunk,de nem ez történt.Sajnos nem.

-Mondd,hogy ez nem igaz!-ragadtam meg a pólója nyakát.Nem,nem azért,mert bántani akartam,de valamibe kapaszkodnom kellett,hogy ne essek össze.Szinte minden erő elhagyta a lábamat.Nem tudtam vagy nem akartam elfogadni,hogy meghalt az a lány,akit annyira szerettem,és minden este úgy aludtam el,hogy reménykedtem abban,hogy egyszer még találkozni fogunk,és onnan folytatjuk,ahol abbahagytuk.

-Sajnálom,Dave.Mint kiderült Courtney leukémiás volt,amit az orvosok későn vettek észre.Szinte minden napomat a kórházban töltöttem vele,de senki nem tudott segíteni rajta,végül nem bírta,és öngyilkos lett.Úgy gondolta,hogy nem akarja,hogy egy betegségben haljon meg.-mesélte halkan,miközben a szemei csillogtak a könnyektől,bár próbálta erősnek mutatni magát.

-Jimmy,én ezt nem akarom elhinni!Mondd azt,hogy férjhez ment,vagy elköltözött a világ másik oldalára.Azt elhiszem.-hajtottam le a fejem,és a könnyeim potyogtam a földre.

-Dave!Courtney meghalt.El kell fogadnod,neki már jobb ott,ahol most van.-ölelte át Jimmy a vállamat.

-Mikor történt ez?-vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam,és megdörzsöltem az arcomat.

-Két hónapja.Nem akartunk szólni neked,nehogy ez legyen.De valamikor meg kellett tudnod.-motyogta.
-Hogy csinálta?-kérdeztem újból már kicsit nyugodtabb hangnemben,de teljesen összetörtem.
-Felakasztotta magát...-suttogta,majd nagyot nyelt,mintha valami ott akadt volna a torkán és próbálja lenyelni.Nagyot sóhajtottam,majd a mellettem ácsorgó lányra néztem,aki értetlenül kapkodta köztünk a fejét,és bár fogalma sem volt,arról,hogy kiről beszélünk,de az arcán folytak a könnyek,csupán attól,hogy engem szomorúnak látott.Vicces volt az egész kezdet,mivel egy nap alatt olyan érzelmeket mutattunk ki egymásnak,amilyeneket másnak pár év elteltével is alig.Akkor tudtuk,hogy a jövőben valami közös lesz,de nem tudtuk,hogy mikor és mi.
-Lucy,miért sírsz?-mosolyogtam rá halványan.
-Én csak...-nézett rám kétségbeesetten,majd elpirult,ahogy Jimmy is ránézett,végül sarkon fordult és elszaladt.Azt hiszem,visszaszaladt az öltözőbe,mivel csapódott az ajtó.
-Nem mondtad el neki?-nézett kerek szemekkel Jimmy.
-Alig egy napja ismerem,hogy mondhattam volna el neki,hogy még mindig szeretem a legelső barátnőmet?Tudod rohadt szar érzés úgy Lucyra nézni,megfogni a kezét,megölelni,hogy Courtneyt képzelem oda.

Nem akarom még jobban összetörni Lucyt,de annyira hasonlít rá.-ültem le a falhoz rögzített székre.

-Elhiszem.Éppen ezért is segítettem neki a bejáratnál,amikor az őr nem engedte be,mert nem ismerte.Máskor értesítsd őket,hogy jönni fog egy lány VIP jeggyel,és hogy engedjék át.-mosolyodott el halványan.Na igen,elfelejtettem szólni az őrnek Lucy érkezéséről,de azt akartam,hogy az első sorban legyen.Éppen mondani akartam valamit Jimmynek,amikor kinyílt az öltöző ajtaja és Zacky lépett ki rajta,oldalán Lucyvel,aki Zacky pulcsijába kapaszkodott,és zokogott.

-Nem tudom,hogy mi a baj.Csak bejött,és sírt.Kérdeztem,hogy miért,de nem válaszolt.-nézett rám kétségbeesetten.Én felálltam,majd Lucyhez mentem és átöleltem,de Zacky pulcsijától még mindig nem szabadult,így ő odaadta neki,és visszament az öltözőbe.

-Ne sírj Lucy.Nincs semmi baj.-simogattam a haját.

-Dave,haza kéne mennünk.Majd megvigasztalod,de úgy látom egyre több rajongótok jön,és talán félreértik a helyzetet.-mondta Jimmy.Én halványan rámosolyogtam,majd elindultunk a hátsó kijárat felé.Zacky pulcsiját ráterítettem Lucy hátára,majd átöleltem a vállát.Próbáltam nyugtatni azzal,hogy mosolygok,de nagyon nehéz volt.Olyat éreztem,mintha száz kiló nehezedett volna a mellkasomra,a szívem pedig egyre lassabban dobog,a végén pedig olyan,mintha már nem is lüktetne.Hihetetlen volt az egész,és olyan gyorsan történt,hogy fel sem tudtam dolgozni.Jimmy látta,hogy mindketten a könnyeinkkel küszködünk,ezért témát váltott.Gondolta,ezzel eltereli a gondolatainkat,bár nem tudtam,hogy Lucyban mi játszódott le,de nem érdekelt akkor.

-Figyeljetek csak,mit szólnátok hozzá,ha ma mind a ketten nálam aludnátok?Nektek is van mesélni valótok és nekem is.-mosolygott ránk.

-Persze,miért is ne?-mosolyogtam vissza rá,majd mindketten Lucyre néztünk,aki a kezében tartott pulcsit szorította magához.

-Lucy?-nézett bizakodóan a lányra Jimmy.

-Sajnos nem lehet.Megígértem Andynek,hogy nem leszek soká és már hajnali 4 óra van.Nagyon mérges lesz rám.-hajtotta le a fejét szomorúan.

-Akkor elkísérlek a hotelig.-ajánlottam fel neki,majd Jimmyre néztem,aki megértően bólintott,majd elindult a lakása felé.

-Köszönöm.-suttogta.Egész úton csendben baktattunk egymás mellett.Egyikünk sem szólt egy szót sem,csak sétáltunk.A kezeim a zsebembe voltak mélyesztve,a Lucyé pedig lógott a teste mellett.Végül körülbelül fél úton erőt vettem magamon,és az ujjaimat rákulcsoltam az övéire.Ő meglepetten kapta rám a pillantását,végül elmosolyodott.Örültem a mosolyának.Bár arról is Courtney jutott eszembe,de elhatároztam,hogy el kell felejtenem őt.Itt a lehetőség a nagy szerelemre,nem szabad elszalasztanom.

-Figyelj Lucy,csak annyit akarok mondani,hogy ... szóval,hogy soha ne add fel az álmaidat!Tarts ki amellett,amit megálmodtál.Ne hagyd,hogy ilyen buta kis érzelmek megakadályozzanak!-fordultam szembe vele,és megfogtam mind a két kezét,úgy néztem a szemébe.Majd egyre közelebb került egymáshoz az arcunk,amikor már csak pár milliméter választott el egy csóktól,mind a ketten megtorpantunk.Nem voltunk biztosak az érzéseinkben.Nem akartunk elsietni semmit,így csak egymásra mosolyogtunk,és folytattuk az utunkat a hotel felé,de előtte Mike gépét le kellett hoznom,hogy Andy ne mondja azt Lucynek,hogy csak heccből jött el hozzám netán Ronniehoz.Ami persze nem lenne igaz,mert nagyon is hozzám jött,csak nem a lakásomba.Amikor benyitottam a házba,hallottam,hogy valahonnan halk zene szól,és valaki énekel.Bepillantottam a nappaliba,és Ronnie ült a kanapén,ölében a gitárjával.Igen,ő énekelt.Méghozzá egy Beatles dalt,ami elég meglepő volt tőle,de halványan elmosolyodtam,amikor a "Lucy in the sky with diamonds" refrénjét meghallottam.Belopakodtam Mike szobájába,megkerestem a gépet,majd egy pár mintát és a többi kelléket,majd beletettem a táskámba,és kimentem.Lucy ott állt és várt.

-Elhoztad?-nézett a kezemben tartott táskára.Bólintottam,majd újra kézen fogtam,és most már a hoteljuk felé mentünk.

-Mit fogsz Andynek mondani?-kérdeztem,miközben előre gondolkodtam a válaszon.

-Az igazat. Tudod,soha nem hazudnék neki.Túl fontos számomra.Nem akarom elveszíteni a bizalmát.-mosolyodott el az orra alatt.

-Értem.-bólintottam mosolyogva.Nekem is vannak testvéreim; két húgom és egy nővérem,de soha nem jöttem ki annyira jól velük. Nagyon nagy szégyen olyan családban,ahol jóformán mindenki zenész,de az idősebb húgom az a tipikus plázacica.Utálja a zenénket,és inkább Justin Biebert hallgat.A nővérem,nos ő teljesen átlagos.Gyönyörű hangja van,de ő azt mondja,hogy szerinte vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben,mint a zenélés.Egyedül a kishúgom,aki most 14 éves,az aki zenei pályán tervezgeti az életét.Ha hazautazom a családomhoz,mindig kérlel,hogy hadd jöjjön velem egy turnéra.Megígértem neki,hogy ha elballag,a nyári szünetben elviszem egy rövidke turnéra.Én tanítottam gitározni,és majdnem olyan jól csinálja,mint én vagy apu.Na igen,apu,alias Papa Gates.Ő is elég népszerű,és talán ő az egyik olyan személy a családban,aki oda-vissza van a zenénkért (persze a húgom az első számú rajongónk).Anyu egy csodálatos nő.Vannak tetoválások a karján,amiért amikor óvodás voltam,a többi szülő mind furcsának tartotta,de ő nem foglalkozott vele.A hangja gyönyörű és mindig nagy szeretettel fogadta a barátaimat vagy a bandatagokat.

-Dave,ki volt ez a srác?És ki volt Courtney?-kérdezte halkan Lucy.

-Nos,úgy érzem muszáj tudnod róla.Courtney a legelső barátnőm volt,akivel gimiben jöttem össze,de elköltöztek,Jimmy pedig a testvére.Courtney rettenetesen közel állt hozzám,és talán soha nem fogom tudni elfelejteni őt.Szóval azért kapott annyira szíven ez a dolog.Még elköszönni sem tudtunk egymástól.Szeretem őt,mert ő az életem egy fő része.Illetve már csak volt.Szóval most úgy érzem,hogy egy zombi is élőbb nálam.De nem akartam,hogy ilyen állapotban kelljen látnod valaha is.Szóval sajnálom,hogy nem úgy alakult az este,ahogy elterveztem.

-Tehát még mindig ő az a lány,akit szeretsz?-a hangja elcsuklott,de könny nem gördült le az arcán.

-Talán.Illetve ő volt.Akarom mondani,szerintem már soha egyetlen lányt sem fogok úgy szeretni,mint ahogyan őt szerettem.-nyögtem ki.Lucy elengedte a kezemet,így hirtelen hidegség árasztotta el a testemet.Úgy gondoltam,hogy muszáj őszintén beszélnem Lucyval.Nem akartam őt is elveszíteni.Ez bizonyára rossz döntés volt.Bárcsak hazudtam volna.

to be continued...