*Chapter 4.*

••• LUCY •••

Nem tudom,hogy Dave mit mondott Ronnienak,de egész úton érezni lehetett a feszültséget,ami kettejük között vibrált.A bomba akkor robbant,amikor megérkeztünk Dave-ékhez és felosztottuk a szobákat.Én ragaszkodtam hozzá,hogy vagy egyedül a nappaliban,vagy Andyvel Mike (ő a barátnőjénél lakik) szobájában aludjak.De a fiúk ezt máshogy gondolták.
- Szerintem velem kéne aludnod. - mosolygott kajánul Ronnie,majd közelebb lépett hozzám,ezzel szinte összesimult a teste az enyémmel.
- Bocs,de nem.Inkább Andyvel szeretnék aludni.Tudod nem vagyok az a fajta lány,aki egyből összefekszik azzal,akit jóformán alig ismer. - toltam el magamtól.
- Persze,értem.De ha Dave kérdezte volna,repültél volna a nyakába. - nézett lesajnálóan.
- Mi?Na figyelj,rohadtul nincs kedvem veszekedni senkivel,úgyhogy légyszíves fejezd be a baromságokat.Én tényleg kedvellek,de nem aludnék veled,mert nem ismerlek,amin nem tudom,hogy mit vagy így kiakadva.Dave is szimpatikus,de neki is ugyanez szól. - néztem Davere,aki a falnak támaszkodva karba tett kézzel,rezzenéstelen arccal meredt rám.
- Na persze,láttam,hogy hogy nézel rá. - folytatta tovább.Andy csak csöndben figyelte a jelenetet.
- Most már nyugodtan leállhatsz!Andyvel alszik és kész. - szólt közbe Dave határozottan.
- Különben mi ez a hirtelen féltékenység?Tudtommal nem járunk! - mondtam.
- És mi lenne ha azt kérdezném,hogy leszel -e a barátnőm? - kacsintott rám."WTF?Ezt nem gondolja komolyan!?"
- Hát kösz,de nem.. - nevettem el magam kínosan.Dave flegmán elnevette magát,ami Ronnienak nem tetszett és odalépett hozzá,majd behúzott neki egyet.Dave ezt nem hagyta annyiban,visszaütött.Andyvel értetlenül álltunk,majd kapcsoltunk és szétszedtük őket.Én Davet húztam el Ronnietól,Andy pedig tartotta Ronniet.
- Te egy utolsó gyökér vagy!Mit képzelsz?Azt hiszed,hogy ő a tiéd lehet? - kiabált idegesen Ronnie.
- Állíts már magadon ember! - lökte le Andy az egyik fotelra.Dave kirántotta magát a fogásomból és beviharzott a szobájába.A bőröndömből előszedtem az elsősegély dobozomat (nem tudni mikor kellhet alapon mindig nálam van) , és kikerestem a fertőtlenítőt,majd egy kicsit löttyintettem egy vattapamacsra és Ronniehoz léptem.
- Kicsit csípni fog. - mondtam,majd a szájához tettem,ahol szétrepedt neki az ütéstől.
- Basszus,ez fáj! - húzta el a fejét.
- Anyámasszonykatonája! Ne legyél ennyire kislányos!-pirítottam rá.
- Bocs.
- Nem értelek Ronnie.Miért élvezed azt,hogy mindig mindent erőszakkal akarsz megoldani? - csóváltam a fejem.
- Mindent?Ez az ürge rád akart mászni! - kapta fel a vizet.
- Tényleg? Én máshogy emlékszem.. - fejeztem be egy pillanatra azt,amit csináltam.
- Nem hagynátok abba?Ronnie,azt mondtad,hogy Dave a legjobb barátod...akkor miért csináltad ezt?Ha Lucy Dave-t választja helyetted,akkor sem kéne ezt csinálnod,elvégre legjobb barátról van szó.Szóval ha az egyik barát boldog,akkor a másik is az,mert látja,hogy az,aki fontos neki,az örül.Legalábbis nálam ez így működik.. - szólt közbe Andy.
- Kicsi Andy,te ezt nem érted,szóval ne szólj bele. - oltotta le Ronnie.
- Na most már tényleg fejezd be!Nem beszélhetsz így az öcsémmel,és hidd el,hogy ő sokkal jobban érti ezt,mint te! - dobtam az ölébe a vattapamacsot és bekopogtam Dave szobájába.Mivel nem jött válasz,benyitottam.Dave az ágyon feküdt,a plafont bámulva és egy cigit szívott.
- Zavarlak? - kérdeztem,miközben becsuktam magam mögött az ajtót.
- Az attól függ,hogy mit akarsz... - válaszolt flegmán.Sóhajtottam egyet,majd leültem egy üres ágyra.
- Nem akarok nyálaskodni,mert az nem az én műfajom,de szeretném ha tudnád,hogy nem akartalak megbántani és nem értem Ronniet.Meg persze azt is,hogy csak így tök idegenekként betoppantunk ide és máris baleset történt.Sajnálom,hogy gondot okoztunk és még most elmegyünk egy motelba. - hadartam el. - Szóval...örülök,hogy megismertelek.Remélem,hogy még találkozunk. - "álltam fel és kimentem volna,de megragadta a karomat,és magához húzott és megcsókolt"...Legalábbis erre vártam,de nem szólt semmit,és még csak meg sem ragadta a karomat."Azt hiszem igaza van Andynek,és tényleg fel kéne ébrednem az álomvilágból."Kimentem a szobából és két kíváncsi szempár nézett rám.
- Mit mondott? - kérdezte Andy.
- Semmit.Viszont,te öltözz fel,keresünk egy motelt. - mondtam,és ügyeltem rá,hogy véletlenül se nézzek Ronniera.
- Rendben! - bólintott. "Ezt imádom Andyben,hogy nem kell neki magyarázkodni,mert tudja,hogy milyen érzelmek rejlenek  szavaim mögött."
- Most komolyan elmentek? - kérdezte Ronnie.Én nem válaszoltam,csak felvettem a pulóveremet és megfogtam a bőröndömet.Andy előbb rám nézett,majd az értetlenül bámuló fiúra.
- Miért vagy meglepődve?Ezt érted el... - nézett rá lesajnálóan,majd kiment velem együtt az ajtón.Alighogy kiértünk a házból,elkezdtek folyni a könnyeim.A homlokomat Andy mellkasának támasztottam és zokogtam.Ő védelmezően átölelt,ami tényleg jól esett.Olyan sok érzelem kavargott bennem.Nem akartam megbántani senkit,és soha nem fordult még elő,hogy egyszerre két fiúhoz is vonzódtam érzelmileg.Főleg nem pár órányi ismertség után.
- Lucy,nyugodj meg!Nincs semmi baj. - csitított Andy.
- Persze,hogy nincs... - szipogtam.
- Akkor miért sírsz most? - emelte fel a fejemet.
- Andy,én ezt egyáltalán nem így akartam. - tört ki belőlem újra a keserves sírás.
- Szereted valamelyikőjüket? - mosolygott megértően.
- Azt hiszem..
- Kit?
- Dave... - motyogtam.
- Mi van velem? - hallottam egy ismerős hangot,amitől a gyomrom mazsola méretűre zsugorodott,a szívem pedig a toromban kezdett el dobogni.
-Én csak...mindegy. Felejtsd el... -hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. - mondta.
- Tessék? - néztem rá elkerekedett szemekkel.Elvégre nekem kellett volna bocsánatot kérnem.Ja,hogy már megtettem.Mindegy.
- Nem állt szándékomban fájdalmat okozni neked.Szóval bocsánat,ha mégis sikerült volna. Csak tudod én nem állok készen egy újabb kapcsolatra.Tényleg szép vagy,kedves és tehetséges,de mi nem lehetünk együtt.Nem veszlek el a legjobb barátomtól. - fogta meg a kezemet és halványan elmosolyodott.Ahogy kimondta ezeket a mondatokat,egy teljes világ omlott össze bennem.Én tényleg reméltem,hogy megfelelek Dave elvárásainak,de tévedtem.Nem tudtam semmit mondani,csak amikor elengedte a kezemet,a karjaim ernyedten lógtak a testem mellett.A fejem előrebukott és egy kósza könnycsepp landolt a földön,nedves nyomot hagyva maga után.
- Ez most miért volt jó?Ti ezt élvezitek?Most még nagyobb fájdalmat okoztál neki,gratulálok!Szóval el is mehetsz!-lépett a védelmembe Andy. Na nem mintha szükségem lett volna rá.
- Bocs,már indulok is. - fordult sarkon Dave,de előtte közel lépett hozzám,megölelt és a zsebembe csúsztatott valamit.Amikor elsétált,még utána néztem,de eltűnt.Mármint nem felszívódott,csak bement a házba.
- Mehetünk? - kérdezte Andy halkan.
- Persze. - suttogtam,majd elindultam mellette szép lassan.Nem akartam a tömegközlekedést választani,csak sétálni akartam,csöndben kiszellőztetni a fejemet és rendezni a gondolataimat.Andy ebben partner volt,ugyanis egész úton nem szólt semmit. Fogtuk egymás kezét és ballagtunk a legközelebbi motelhoz,amit meg is találtunk.Bementünk,majd Andy intézkedett;foglalt szobát ( az igényeinknek megfelelőt) , elmondta,hogy meddig szándékozunk maradni,és a recepciós lelkére kötötte,hogy ha jön egy fekete hajú,barna szemű,tetovált srác gitárral,ne merje azt mondani neki,hogy itt szállunk meg.(Fő a biztonság!)Amíg ő pontos személyleírást adott Ronnieról,én kivettem a zsebemből a papírt,amit Dave adott,széthajtottam és elolvastam.Többször is átfutottam a sorokat,de alig akartam felfogni,hogy mi van ráírva.
"Dave randira hívott,méghozzá egy koncertre,ahol ő és a bandája lépnek fel.A dátum pedig;szeptember 15.A koncertjegy pedig rá volt erősítve a lap hátára.Az első sorba szólt."
Gondolkodtam egy ideig,amikor rádöbbentem,hogy szeptember 15-e aznap volt.
"Gondolkodj Lucy! Vagy elmész,vagy nem és talán egy életre megbánod!Találj ki valamit,amit Andynek mondasz." - az agyam kattogott,mire felcsillant a fejem fölött a villanykörte.
-Andy!Elfelejtettem elkérni Mike tetoválógépét .Dave azt mondta,ide adja. Visszamegyek érte!- mondtam Andynek,aki értetlenül nézett rám.
-Mi van?Még képes vagy visszamenni oda? Figyelj Lucy,veszünk egy sajátot.-fordult felém teljes testtel.
-Nem!Szükség lesz a pénzre!Elmegyek,majd jövök! - zártam le a témát,azzal a bőröndömet ott hagyva elindultam visszafelé. A szívem hevesen dobogott,a kezemben szorongattam a koncertjegyet és a levelet.
"Mégis van esélyem!"

to be continued...

*Chapter 3.*

••• Dave •••

Mind a hárman ott álltunk,és néztük,ahogy Lucy átrohan az út másik oldalára,majd eltűnik a szemünk elől.

-Menjetek már utána!Andy,ő a nővéred,Ronnie te pedig oda meg vissza vagy érte.Ne legyetek már ennyire nudlik!-szóltam rájuk,de erre nemhogy elindultak volna Lucy után,hanem Andy leült a földre és maga elé bámult,Ronnie pedig csak állt ott és megdermedt.Na szép kis társaság.Nagy léptekkel átrohantam az út másik oldalára,majd lefordultam azon a sarkon,ahol Lucy.Muszáj volt utánamennem,hiszen semmit és senkit nem ismer LA-ben.Az igazság az,hogy soha nem voltam jó futó,így nem értem hamar utol őt.Gőzöm sem volt,hogy merre mehetett.Los Angeles borzasztóan nagy,bárhol lehetett.Nem bírtam az iramot,így besétáltam a közeli parkba.Levágódtam az egyik padra és kifújtam magam.Elgondolkodtam,hogy vajon Ronnie miért nem mozdult meg,hiszen végig Lucyről beszélt,és teljesen belé esett."Persze tényleg aranyosnak tűnik a csaj,de én nem mondanám azt,hogy belé szerettem,pár óra után.Jó,mindenki máshogy gondolja,de szerintem ez akkor is korai."

-Lucy?- pattantam fel,amikor oldalra fordítottam a fejem és a tekintetem megakadt egy lányon,aki kísértetiesen hasonlította a keresett személyre.Ő felnézett,és ijedten kapott a szájához,amikor felismert.

-Dave...kérlek menj el!Menj vissza a többiekhez.-fordította el a fejlét.
-Azt már nem!-csattantam fel,mire megszeppenve nézett rám.-Hé,nem tudom,hogy mi volt az a komoly dolog,amin összevesztetek,de az öcséd egész biztosan megbánta amit mondott.Láttam rajta.-guggoltam le elé,és megfogtam a kezeit.
-Na persze..ha annyira megbánta volna,akkor nem hagy elmenni.Figyelj,nekem elegem van.Mindenből.Egyedül szeretnék lenni.-törölte meg a szemét.
-Ne viccelj már,nem ismered LA-t!Hogy hagyhatnálak egyedül? - töröltem le a könnyeit.Akkor elmosolyodott.-Na elég volt a sírásból!Meg kell valósítanunk az álmaidat.Híres tetováló?Nem rossz!Nekem is csinálhatnál egy tutit.-segítettem fel,majd az egyik kezemmel átöleltem a vállát,a másikkal meg a bőröndjét húztam.
-Az az igazság,hogy még nem igazán próbáltam géppel dolgozni.-motyogta.
-Ha gondolod tudsz gyakorolni nálunk.Mikenak van egy gépe,és műbőr is van,ami kifejezetten erre a célra szolgál.-ajánlottam fel a segítséget. Elvégre Mike mostanában el van foglalva Hayleyvel.Biztosan odaadja Lucynak a gépet egy kis időre.
-Hű,ez rendes tőled,köszönöm!-mosolyodott el.
-De ígérd meg,hogy az első tetoválást rám fogod varrni!-kacsintottam rá.
-Rendben,megígérem.Milyen elképzelésed van a tetkóról?-nevetett.Nagyon szép volt a mosolya,na meg maga a lány is.Az biztos,hogy Ronnie jól jár vele.
-Tulajdonképpen még nem tudom.Csak tudod ha már van elég sok tetoválása az embernek,képtelen megállni,hogy ne legyen több és több.De valami olyasmire gondoltam,ami azt jelképezi,hogy nem kell a külső alapján ítélni,mert ha valaki külsőre rossz embernek néz ki,belülről még lehet jó. -magyaráztam. Na igen,ez az a dolog,ami miatt mindig megvetettek.Mindenhol.Az oviban azért,mert nem voltak barátaim és inkább a sarokban gubbasztottam,az általánosban szintén ezért és persze a vége felé kezdtem férfiasodni.Egyre több lány kezdett érdeklődni irántam,amit nem igazán viszonoztam.Mégpedig azért,mert nem állt szándékomban olyan lánnyal lenni,aki már az egész sulinak megvolt.A gimiben ez folytatódott,és én még mindig ugyanarra az okra hivatkoztam.Egy lány sem keltette fel az érdeklődésemet.Sokan mondták ezért,hogy meleg vagyok,ami nem volt igaz.Egyszer viszont megtörtént,hogy harmadik év elején két új osztálytársunk lett.Egy testvérpár;Jimmy és Courtney. Jimmy később a legjobb barátom lett,amiért majdnem ugyanazon a hullámhosszon voltunk,Courtney pedig...nos,amikor megpillantottam,szerelmes lettem.A szimpátia kölcsönös volt,így rövid időn belül összejöttünk.A szerelem egészen a végzős évig tartott,ahol meghirdették az iskola legszebb párját.Nem tudtuk,hogy miért és hogyan,de mi lettünk azok.Azon az estén nem maradtunk bulizni,mivel nem szerettük a tömeget.Így elmentünk hozzám.Amíg én letusoltam,Courtney a szobában,pontosabban a háztetőn ült,ahová a szobámból vezető ablakon keresztül lehetett kijutni.Soha nem felejtem el azt a pillanatot.A lágy szellő beletúrt a dús,fekete hajába,a Hold megvilágította a hófehér arcát,száján pedig izzott a vörös rúzs.A ruha amit viselt,olyan volt,mintha egyenesen rászabták volna.Hosszú ideig ott ültünk együtt,pokróccal a hátunkon,ölelkezve.Csak beszélgettünk komoly vagy éppen komolytalan dolgokról.Hajnalban,amikor a nap felkelni készült,visszamásztunk a szobámba,és lefeküdtünk aludni.Délben pedig amikor felébredtem,a lány nem volt mellettem,hiába kerestem.Csalódott voltam,amiért szó nélkül lelépett,de akkor megpillantottam az éjjeli szekrényen heverő kis cetlit,amin ez állt;
"Jó volt veled.Soha nem felejtelek el.Szeretlek! C xx"
Azóta pedig mintha a föld nyelte volna el,nem találkoztam se vele,se Jimmyvel.Fogalmam sincs,hogy most hol lakik,jól van-e,van-e új barátja,mi van Jimmyvel...semmit..és ez bánt.Nagyon bánt,éppen ezért felvettem az "elérhetetlen szívtelen srác" maszkot,de Lucy újra előhozza az igazi énemet.Ő kísértetiesen hasonlít Courtneyre,de ő Ronnie barátnője lesz.Én pedig várok Courtneyre.
-Dave!?-legyezte Lucy szemem előtt a kezét.
-Igen?Bocs,elgondolkodtam.
-Szóval szabad kezet kapok?Rajzolok neked mintát,és megmondod,hogy jó lesz-e.Megfelel?-a szemei csillogtak a boldogságtól.
-Rendben.-mosolyogtam.Ezután elmesélte,hogy miért jöttek LA-be,és min veszett össze Andyvel.Éppen befejezte a mondókáját,amikor megláttuk az úttest másik oldalán álldogáló két srácot.Illetve Andy még mindig ült,Ronnie pedig még mindig ugyanúgy állt.Erős csapat..
-Lucy!-vett észre minket Ronnie,és az arcára levakarhatatlan mosoly ült.Átsétáltunk az úttesten,majd Lucy leguggolt Andy mellé,aki felnézett,majd amikor tudatosult benne,hogy ki mosolyog rá,hirtelen Lucy nyakába vetette magát,és mind a ketten elveszítették az egyensúlyukat.Én csak mosolyogva néztem,majd Ronniera vetettem egy pillantást,aki keserű mosollyal nézte a testvérpárt.
-Haver,miért nem mész oda hozzá és öleled meg?Megteheted.-böktem a vállába.
-Ugyan már Dave!Nem vagyok megfelelő Lucy számára.-mondta,majd lehajtotta a fejét.
-Figyelj,ha így állsz hozzá a dolgokhoz,akkor soha nem fogod őt megkapni.Ne legyél már beszarni!Mondd meg neki,hogy szereted!Vagy tölts vele sok időt.Nem nálam fogsz tanyázni,hanem egy lakásban fogsz laki velük!Megértetted?-emeltem fel egy kicsit a hangomat.Később észrevettem,hogy Lucy és Andy figyelmesen hallgat minket,ezért sarkon fordultam és elindultam a lakásom felé.
-Na jöttök vagy maradtok?-néztem hátra,ahol egy meghökkent,és két értetlen arc bámult rám.Nem volt sok kedvem a mogorva fiút játszani,de Ronnie egy kicsit felhúzott azzal,hogy ezt csinálja. Ő soha nem volt az a srác,aki csak szerelmesen nézi azt a lányt,aki tetszik neki.Ő cselekedett is,méghozzá hamar.Pár másodperc múlva ott termett mellettem és rám nézett.
-De hogy mondjam el neki?-kérdezte újból.
-Felőlem ahogy akarod,de ha el akarod neki mondani minél előbb tedd meg,amíg meg nem előzlek.-mondtam hűvösen,ami egy bosszús pillantást szült.Már akkor tudtam,hogy aznap este valami oltári nagy balhé veszi kezdetét...

to be continued...

*Chapter 2.*

"Kedves utasaink! A gép hamarosan földet ér.Köszönjük,hogy velünk utaztak.További szép napot!" - hallottam a stewardess hangját.Kinyitottam a szemem,és azon kaptam magam,hogy Ronnie vállán van a fejem.Álmosan felnéztem rá,de nyilván nem vette észre,hogy felébredtem,mert túl jól eltársalgott Andyvel.Felemelkedtem a válláról és nyújtóztam egyet.
-Jó reggel hétalvó!-mosolygott Ronnie.
-Micsoda?Hogy én hétalvó?Jóformán két napja nem aludtam semmit!-csóváltam a fejem hitetlenül.
-Nyugi már!Nem úgy gondolta.-nevetett Andy.
-Látom összehaverkodtatok.-vontam fel a szemöldökömet.Ők ketten egymásra néztek,majd rám.De mind a kettejük arcán levakarhatatlan vigyor volt.
-Aha.A tesód rohadt nagy arc.Bírom a stílusát.-kacsintott Ronnie.
-Ja,a kis drogos.Őt mindenki bírja.Aki nem,az meg nem ember.-mosolyogtam Andyre.
-Lucy,te is tudod,hogy a suliban mindenki utált.-húzta el a száját.
-Nem utáltak,csak irigyek voltak,amiért ennyire tehetséges vagy.És a lányok körében is te voltál a legnépszerűbb.-adtam egy puszit az arcára.
-Na jól van gyerekek,szálljunk le.-állt fel Ronnie,majd elindult a repülőgép kijárata felé.Én mosolyogva néztem,ahogy elsétál.Majd mikor már eltűnt a látókörömből,felpattantam az ülésből,és indultam volna Ronnie után,de Andy visszarántott a kezemnél fogva.
-Csak arra kérlek,hogy vigyázz!
-Tessék?-néztem rá értetlenül.
-Látom,hogy tetszik neked,és jó fejnek tűnik,de óvatos légy vele.-simított végig az arcomon.
-De kicsoda?-még mindig fogalmam sem volt arról,hogy mit beszél.Senki nem tetszett.Legalábbis akkor még nem.
-Hát Ronnie!-nyögte ki,miközben már lefelé sétáltunk a gépről.
-Ugyan Andy!Nekem nincs időm a szerelemre.Valóra akarom váltani az álmaimat és egy srác csak hátráltatna.-magyaráztam.Az utolsó mondatomat Ronnie is hallhatta.Ezt abból gondolom,hogy amint kimondtam,a mosoly eltűnt az arcáról.Persze,tényleg rendes volt meg minden,de nekem akkor nem volt időm semmi szerelemmel kapcsolatos dologra.Csak az álmaim hajtottak.
-Ő nem csak egy srác,hanem ő A srác.-győzködött tovább.
-Figyelj,én nem akarok ezen veszekedni.Majd ha én úgy érzem,hogy szükségem van valakire,akkor szólok,jó?-ült keserű mosoly az arcomra.Andy bólintott,majd kisétáltunk a reptérről.
-Akkor,sziasztok!Örülök,hogy megismertelek titeket.Remélem még találkozunk.-köszönt el Ronnie,mi Andyvel pedig érdekesen néztünk rá.
-Nem úgy volt,hogy velünk jössz?-kérdezte Andy.
-De igen,csak gondolom hátráltatnálak titeket az álmaitokban.Nem akarok a terhetekre lenni.-mikor ezt mondta,végig a szemembe nézett.Na tessék!Alig ismertem meg és már meg is bántottam.Hát milyen ember vagyok én?
-Miért hátráltatnál?Örülnénk neki,ha velünk lennél,hiszen senkit nem ismerünk erre.-folytatta Andy.
-Akkor mi lenne ha ti jönnétek velem?Lucy,neked említettem,hogy két jó barátom erre lakik,és ma éjszaka aludhatunk náluk.Holnap meg keresünk egy tuti kis helyet.-mosolyodott el újra.
-Hű,ez jó ötlet!Ugye Lucy?-bökött oldalba Andy.
-Tök idegeneknél éjszakázni?És mi van ha nem látnak szívesen minket?-kérdeztem.Alapjáraton nem kérdezősködök,hanem egyből belemegyek a legőrültebb dolgokba.Nem tudom,hogy akkor mi ütött belém
-Jó,a te kedvedért felhívom őket.-kotorta elő a zsebéből a telefont Ronnie.Kikereste a névjegyzékből a számot és tárcsázta.Kihangosította,mert látta rajtam,hogy gyanakvóan pásztázom őt.
-Halló?Itt Dave Gates.-szólt bele egy srác.
-Helló! Itt Ronnie.Figyelj,itt vagyok LA-ben.Az a helyzet,hogy még nem találtam kérót,ezért nagy gond lenne ha ma nálad aludnék?-magyarázta el a helyzetet.
-LA-ben?Mit keresel te itt?Mármint örülök meg minden,de hogyhogy otthagytad New Yorkot?-kérdezte a srác.
-Untam már azt a helyet.Szóval mit mondasz?-mosolygott rám,miközben beszélt.
-Ja persze aludhatsz.Hol vagy most,mert kimegyek eléd.
-A reptér előtt,de baj lenne ha két barátom is csatlakozna?Csak erre az egy estére.-magyarázott.
-Öö...nem,nem baj.Akkor várjatok.Nemsokára ott vagyok.-mondta Dave,majd letette a telefont.

***

-Nézzétek,ott jön!-mutatott Ronnie egy srácra,akinek fekete volt a haja és full fekete cuccba volt öltözve,kiegészítőnek pedig egy kalap volt a fejébe húzva.És akkor valami furcsát éreztem a hasamban.Soha nem éreztem még hasonlót.Olyan volt,mintha felemelkedtem volna.Ezt hívják első látásra szerelemnek?Majd meglátjuk.
-Lucy!Gyere már!-integetett felém Andy.Zavartan megráztam a fejem,majd elindultam feléjük.Odalépkedtem hozzájuk,majd Ronniera pillantottam,aki engem nézett.
-Dave,ő itt Lucy.A repülőn ismerkedtem meg vele,ő pedig Andy,az öccse.Srácok,ő itt Dave,régi jó barátom.-mutatott be minket egymásnak.Dave először kezet fogott Andyvel,majd rám vetette tekintetét.A hideg kirázott,mármint nem azért,mert ijesztő volt vagy ilyesmi.
-Örülök,hogy megismertelek Lucy.-mosolyodott el halványan.
-Én is..-suttogtam mosolyogva.
-Akkor megyünk?-kérdezte Ronnie unottan.
-Persze.-fordított nekem hátat Dave és Ronnie mellé lépett,majd elkezdtek beszélgetni.Én elég érdekesen mosolyoghattam,mert Andy megkérdezte,hogy fáj-e valamim.
-Ő viszont nem szimpatikus.Legalábbis nekem.-kezdett rá megint.
-Andy,miért gondolod,hogy minden velem szembejövő srác megtetszik?Komolyan így ismersz?-néztem rá értetlenül.
-Kit próbálsz becsapni?Látom a szemeden,hogy tetszik.Csak nem értem,hogy miért nem akarod bevallani.-erősködött tovább.
-Na jó,figyelj!Ne akard megmondani,hogy ki tetszik és ki nem.Elegem van abból,hogy mindenki meg akarja mondani,hogy mit csináljak.Nem vagyok már kislány,hogy ne tudjam,mit csinálok.Egyébként meg tudod jól,hogy te vagy az egyetlen ember,akinek mindent elmondok,szóval ha megtetszik valaki,szólok.De kérlek,ne találgass!-emeltem fel a hangomat,mire Ronnie és Dave hátrafordultak és értetlenül néztek minket.Az első benyomás nem valami jól sikerült,de majd javítok.
-Pff,nem kellett volna veled jönnöm.Kergeted a hülye kis álmaidat,ahelyett,hogy látnád,mi is van a valóságban.-szállt velem vitába,amin meglepődtem,mert volt,hogy összekaptunk,de mindig belátta,hogy igazam van.
-Na álljunk meg egy szóra.Ki kérte,hogy velem gyere?Egy szó és nem ébresztelek fel hajnalban,hanem szépen összecuccolok és elhúzok otthonról,te pedig ott maradsz egy őrülttel.-engedtem el a bőröndömet.
-Te meg sem kérdeztél,hogy akarok-e veled jönni.Mindig csak magadra gondolsz!Az én véleményem,soha nem érdekelt.-na itt teljesen leblokkoltam.Vissza tudtam volna vágni neki,de nem volt erőm hozzá.Amit mondott,az teljesen alaptalan volt.Mindig én foglalkoztam vele anyu helyett is,már csecsemő kora óta.És mindig azt néztem,hogy neki jó legyen.Az életben egyszer pedig szerettem volna én is teljesíteni azt,amiről álmodtam.És már rég leléptem volna otthonról,ha Andy valamivel idősebb lett volna.Meg akartam várni,amíg befejezi a középsulit,de rosszul alakultak a dolgok és hamarabb kellett cselekednem.Ő nem tiltakozott,amikor mondtam,hogy velem jön.Szóval abszolút nem értettem,hogy miért vág olyanokat a fejemhez,amiknek tényleg semmi valóságalapjuk nincs.
-Szóval így gondolod?Akkor menj a barátaiddal ahová akarsz és élj úgy ahogy akarsz.Tessék,itt van egy kis pénz,vegyél belőle kokaint,és éld az életed.Viszlát!-nyomtam a kezébe a spórolt pénzemet,majd megragadtam a bőröndömet és átszaladtam az út másik oldalára.A sírás kerülgetett,de addig nem akartam sírni,amíg látnak.Csak szaladtam és szaladtam.Fogalmam sem volt,hogy merre.Csak azt tudtam,hogy nagyon megbántottak,és hogy feleslegesen jöttem LA-be.Egy parkban megálltam,majd levágódtam egy padra és akkor kitört belőlem a zokogás.

to be continued...

*Chapter 1.*

-Andy!Ébresztő!-ráztam az öcsém vállát,aki az igazak álmát aludta.
-Lucy,most ne!Álmos vagyok!-nyöszörögte.
-Andy,muszáj felkelned!Indulunk!Steve és anyu még nincsenek fel.Gyerünk!-rántottam le róla a takarót.Amíg ő álmosan nézett rám,én elkezdtem bepakolni a táskájába a ruhákat.
-Lucy,hajnali 2 óra van.-csóválta a fejlét.
-A gépünk pedig fél 3-kor indul,úgyhogy siess.Öltözz fel,mosakodj meg és induljunk.
-De minek ilyen korán?-értetlenkedett tovább.
-Steve 3-kor szokott kelni,hogy 4-re odaérjen a munkába,úgyhogy légyszíves siess.A gépen aludhatsz.-mosolyogtam rá.Ő bólintott,majd halkan kiment a fürdőbe.Tovább pakoltam a szükséges dolgokat,majd amikor úgy gondoltam,hogy minden ruháját bepakoltam,kihúztam az íróasztala fiókját.Nem lepett meg,amiket benne találtam.Körülbelül öt óvszeres doboz,pár zacskó kokaint és egy kép egy szőke lányról.Igen,ő volt Andy első barátnője.még az általánosban jöttek össze,de útjaik szétváltak és a lány vidéken folytatta a tanulmányokat messze Andytől.A dolgokat még bedobáltam a táskába,majd összehúztam a cipzárat.Felálltam,majd megágyaztam neki.Körbenéztem a szobában,majd felemeltem a táskát és kitettem a folyosóra.Átmentem az én szobámba,onnan pedig kihúztam a már rég bepakolt bőröndöt.Készen álltam,hogy elhagyjam a várost.Kisétáltam a konyhába és hagytam egy üzenetet anyunak;

"Elmentünk,és csak akkor jövünk,ha kidobtad Steve-t.Ne aggódj miattunk!Szeretünk!
Lucy xx"

Egy hűtőmágnessel a hűtőhöz rögzítettem,amikor valaki átölelte a derekamat.Andy volt.
-Szóval tényleg komolyan gondoltad?Tényleg elmegyünk?Itt hagyjuk őt ezzel az emberrel?-kérdezte halkan.
-Igen.Muszáj lesz.Én ezt nem bírom tovább.Innentől neki kell elviselnie.Ő választotta ezt az embert.-sóhajtottam.Andy elengedte a derekamat,majd felemelte a folyosóról a táskáját és a bejárati ajtó felé indult.Elmosolyodtam és követtem őt.Persze gondolom,hogy neki is nehéz volt ott hagyni anyut,de megértette,hogy miért tesszük.Bezártam az ajtót,a kulcsot pedig a lábtörlő alá tettem.Andy megvárt a kapuban,majd onnan együtt folytattuk az utunkat.Nem laktunk túl messze a reptértől,így időben elértük a gépet.Letettük a csomagokat,mondjuk ott egy picit bepánikoltam Andy kokainja miatt.
-Hé,nincs nálam cucc.-mosolygott rám.
-De én betettem a táskádba.-rágtam a szám szélét.
-Én kivettem,mielőtt eljöttünk.Ne izgulj.-nyugtatott meg.Egy szikla esett le a szívemről.Tényleg nem akartam börtönbe kerülni.Sikeresen átestünk a biztonsági vizsgálatokon is,így felszálltunk a gépre.Három személyesek voltak az ülések.Andy persze lefoglalta az ablak melletti helyet,így nekem maradt a középső hely,és izgultam,hogy vajon ki fog mellém ülni.Ez eldőlt,amikor egy fekete hajú srác fölém magasodott és érdekesen nézett rám.
-Bocs,szabad ez a hely?-kérdezte.Sötétbarna szemei csillogtak a gyenge kis lámpa fényében.
-Persze,ülj csak le.-bólintottam.Andyre néztem,aki ismét aludt.Sajnáltam,amiért korán felébresztettem,de muszáj voltam.Steve már biztosan felébredt akkor és talán felfedezte a levelet.Kikapcsoltam a telefonomat és kényelmesen hátradőltem az ülésben.
-Egyébként Ronnie vagyok.-nyújtotta felém a mellettem ülő srác a kezét.
-Én Lucy.-fogadtam el a felém nyújtott kezet.
-Ő a barátod?-nézett Andyre,aki a vállamon aludt.
-Nem,ő az öcsém,Andy.Tudod elszöktünk otthonról.A mostohaapánk kibírhatatlan volt és egyébként is Californiában akarok élni,amióta az eszemet tudom.-magyaráztam neki,mintha ismerném.Elég szimpatikus volt,attól függetlenül,hogy tele volt tetoválásokkal.Na nem mintha rajtam nem lennének.
-Értem.Én tizenhat éves korom óta nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel.Egy utcai verekedés miatt börtönbe vittek és ott ültem másfél évet,aztán pedig elköltöztem New Yorkba.A szüleim nem tudják,hogy hol vagyok.Bizonyára nem is keresnek.Legalább megszabadultak egy nehéz tehertől.-piszkálta a nadrágját.
-Ne mondj ilyet.Biztos fontos vagy nekik,csak ha semmi életjelet nem adsz magadról,akkor nem tudják,hogy hol keressenek.-csóváltam a fejem.
-Nem szándékozok találkozni velük.Valamiért megutáltam őket.Talán azért,mert nem jöttek be hozzám a börtönbe.De nemhogy a büntetésemet nem fizették ki,hanem még látogatóba sem jöttek el hozzám.Persze ki merne bemenni a börtönbe,ahol ott csücsül a fia.Nagy szégyen,ezért inkább letagadtak.Kedvesek,ugye?-mosolygott.
-Sajnálom.Figyelj csak,te is Californiába mész?-csillant fel a szemem.
-Igen.Unom már New Yorkot és világot akarok látni.vette az ölébe a gitárját.
-Lenne kedved velem együtt dolgozni egy tetováló szalonban?-kérdeztem,és reménykedtem,hogy igen lesz a válasza.
-Mi?De én nem tudok rajzolni.-nevetett fel kínosan.
-Andy sem tud és ő is ott fog dolgozni.Viszont te gitározol,ő pedig tud énekelni,szóval jó páros lennétek.És mondjuk lehetnétek zenészek.Berendeznénk nektek egy próbatermet a szalonon belül.-az adrenalin teljesen felment bennem,így képtelen voltam leállni,csak amikor Ronnie megfogta a kezemet és a szemembe nézett.
-Nyugi Lucy.Megpróbáljuk.Már csak azért is,mert ilyen szépen kérted.-kacsintott.
-Jézusom!De jó!Annyira örülök!-tapsoltam kettőt,mire Andy elkezdett fészkelődni,így nyugton maradtam.Pár perccel később megszólalt a stewardess,hogy a gép felszállásra kész és csatoljuk be az öveket.Persze ez nálunk már előbb megtörtént,így nem kellett vele sokat szórakozni.
-És melyik a kedvenc zenei műfajod?-kérdezte Ronnie.
-Imádom a punk zenét és a rock-ot.A metál kicsit távolabb áll tőlem,de azt is meghallgatom.Viszont a pop zenével és a hip-hop-pal nagyon nem vagyok kibékülve.-mondtam,amikor Ronnie a fejemre tette a fejhallgatóját és elindított a lejátszóján egy számot.
-Wow!Ez rohadt jó!Ki az előadó?-néztem rá.
-Good Charlotte és két jó barátom.LA-ben élnek,ha szerencsénk lesz összefutunk velük.-mosolygott.Leállította a szenét,majd elővett egy fülhallgatót,rácsatlakoztatta a lejátszóra,az egyik felét nekem adta,a másikat pedig a saját fülébe dugta.Furcsa volt,hogy ugyanolyan zenéket szeret,mint én,mert egykor,akik a barátaim voltak,folyton a pop vagy a hip-hop műfajokért voltak oda,amit abszolút nem értettem,de nem szóltam bele.Mindig én voltam az,aki kitűnt közülük.Mindig fekete ruhák voltak rajtam,tele voltam/vagyok tetoválva és (számukra) "fura" zenéket hallgattam.
Mivel jóformán nem aludtam semmit az előző nap,fáradtan csukódtak le a szemeim és lassan elnyomott az álom.

to be continued...

*Prologue*

Alig vártam ezt a napot! Minden vágyam az volt,hogy elköltözhessek otthonról.Több okból kifolyólag is.

Először anyu miatt,akinek az új férje nem valami szimpatikus.Nem értem,hogy anyu hogy szerethette őt meg,és hogy merte hozzánk hozni?!Andy is és én is utáljuk.Elég sok vitám volt vele.Anyu teljesen rá hagyatkozott.Ha el akartam menni az osztálytársaimmal egy koncertre vagy buliba,csak akkor mehettem,ha Steve is megengedte.Legtöbbször otthon maradtam és sírtam.Na nem azért,mert nem mehettem,hanem azért,mert anyu teljesen megváltozott,amióta találkozott ezzel az emberrel.Aztán amikor a barátnőim át akartak jönni hozzám,nem engedte,hogy ajtót nyissak nekik,majd kiment és üvöltözve elzavarta őket.Így történt,hogy szép lassan minden barátom elfordult tőlem és nem maradt más,csak az öcsém,Andy.Ő különösen nehéz eset,de tud önzetlenül szeretni.A suliban sajnos rossz társaságba került.Drogoznak,isznak,erőszakosak és hadd ne folytassam.De mindezek ellenére Andy mindig meghallgatott.Megértett,vigasztalt és minden vitában nekem adott igazat.Amikor pár napi koplalás miatt kórházba kerültem(köszönhető ez ismét csak Steve-nek,aki belém beszélte,hogy fogynom kell),Andy jött be hozzám egyedül.Tisztán emlékszek a szavaikra,amiket mondott az ágyam mellett; "Lucy,te így vagy tökéletes.Ne higgy senkinek,aki azt mondta,hogy valamit meg kell változtatnod magadon.Én így szeretlek."Igen,azt hiszem ő az egyetlen,akit még a szeretteim közé sorolhatok.

Másrészt pedig mindig is tetováló szalonban szerettem volna dolgozni.Most,hogy elballagtam és sikeresen leérettségiztem,végre megvalósíthatom az álmaimat.Andy velem,jön,így nem kell együtt élnie egy idegbeteggel.Egyedül anyut sajnálom,de egy bizonyos szinten meg is érdemli,hogy egyedül marad Steven-nel. Mindenesetre remélem,hogy nem lesz semmi baja.Természetesen amikor közöltem velük,hogy Californiába utazunk Andyvel,nem örültek neki.Anyu reakciója egy kétségbeesett pillantás volt,amit visszavertem egy lesajnáló nézéssel.Steve pedig majdnem felrobbant.Idézem; "Hogy gondolod,hogy csak úgy elmész holmi kis kósza ötlet miatt egy távoli helyre?És ki engedte meg,hogy Andy-t magaddal vidd?Ő még iskolába jár!Senki nem megy sehová!" Persze én kiálltam magamért és elmagyaráztam nekik,hogy Andy már rég nem azért jár iskolába,hogy tanuljon,mire csak két meghökkent pillantást kaptam.Sarkon fordultam és elmentem a szobámba összepakolni.

Alig várom,hogy magamba szívjam California illatát és ott éljem le az életemet az öcsémmel.Persze keresnem kell embereket,akik szívesen dolgoznának velem együtt.De azt majd csak akkor ha épségben megérkeztünk és találtunk egy tuti kis helyet. Talán valóra válnak az álmaim!