*Chapter 2.*

"Kedves utasaink! A gép hamarosan földet ér.Köszönjük,hogy velünk utaztak.További szép napot!" - hallottam a stewardess hangját.Kinyitottam a szemem,és azon kaptam magam,hogy Ronnie vállán van a fejem.Álmosan felnéztem rá,de nyilván nem vette észre,hogy felébredtem,mert túl jól eltársalgott Andyvel.Felemelkedtem a válláról és nyújtóztam egyet.
-Jó reggel hétalvó!-mosolygott Ronnie.
-Micsoda?Hogy én hétalvó?Jóformán két napja nem aludtam semmit!-csóváltam a fejem hitetlenül.
-Nyugi már!Nem úgy gondolta.-nevetett Andy.
-Látom összehaverkodtatok.-vontam fel a szemöldökömet.Ők ketten egymásra néztek,majd rám.De mind a kettejük arcán levakarhatatlan vigyor volt.
-Aha.A tesód rohadt nagy arc.Bírom a stílusát.-kacsintott Ronnie.
-Ja,a kis drogos.Őt mindenki bírja.Aki nem,az meg nem ember.-mosolyogtam Andyre.
-Lucy,te is tudod,hogy a suliban mindenki utált.-húzta el a száját.
-Nem utáltak,csak irigyek voltak,amiért ennyire tehetséges vagy.És a lányok körében is te voltál a legnépszerűbb.-adtam egy puszit az arcára.
-Na jól van gyerekek,szálljunk le.-állt fel Ronnie,majd elindult a repülőgép kijárata felé.Én mosolyogva néztem,ahogy elsétál.Majd mikor már eltűnt a látókörömből,felpattantam az ülésből,és indultam volna Ronnie után,de Andy visszarántott a kezemnél fogva.
-Csak arra kérlek,hogy vigyázz!
-Tessék?-néztem rá értetlenül.
-Látom,hogy tetszik neked,és jó fejnek tűnik,de óvatos légy vele.-simított végig az arcomon.
-De kicsoda?-még mindig fogalmam sem volt arról,hogy mit beszél.Senki nem tetszett.Legalábbis akkor még nem.
-Hát Ronnie!-nyögte ki,miközben már lefelé sétáltunk a gépről.
-Ugyan Andy!Nekem nincs időm a szerelemre.Valóra akarom váltani az álmaimat és egy srác csak hátráltatna.-magyaráztam.Az utolsó mondatomat Ronnie is hallhatta.Ezt abból gondolom,hogy amint kimondtam,a mosoly eltűnt az arcáról.Persze,tényleg rendes volt meg minden,de nekem akkor nem volt időm semmi szerelemmel kapcsolatos dologra.Csak az álmaim hajtottak.
-Ő nem csak egy srác,hanem ő A srác.-győzködött tovább.
-Figyelj,én nem akarok ezen veszekedni.Majd ha én úgy érzem,hogy szükségem van valakire,akkor szólok,jó?-ült keserű mosoly az arcomra.Andy bólintott,majd kisétáltunk a reptérről.
-Akkor,sziasztok!Örülök,hogy megismertelek titeket.Remélem még találkozunk.-köszönt el Ronnie,mi Andyvel pedig érdekesen néztünk rá.
-Nem úgy volt,hogy velünk jössz?-kérdezte Andy.
-De igen,csak gondolom hátráltatnálak titeket az álmaitokban.Nem akarok a terhetekre lenni.-mikor ezt mondta,végig a szemembe nézett.Na tessék!Alig ismertem meg és már meg is bántottam.Hát milyen ember vagyok én?
-Miért hátráltatnál?Örülnénk neki,ha velünk lennél,hiszen senkit nem ismerünk erre.-folytatta Andy.
-Akkor mi lenne ha ti jönnétek velem?Lucy,neked említettem,hogy két jó barátom erre lakik,és ma éjszaka aludhatunk náluk.Holnap meg keresünk egy tuti kis helyet.-mosolyodott el újra.
-Hű,ez jó ötlet!Ugye Lucy?-bökött oldalba Andy.
-Tök idegeneknél éjszakázni?És mi van ha nem látnak szívesen minket?-kérdeztem.Alapjáraton nem kérdezősködök,hanem egyből belemegyek a legőrültebb dolgokba.Nem tudom,hogy akkor mi ütött belém
-Jó,a te kedvedért felhívom őket.-kotorta elő a zsebéből a telefont Ronnie.Kikereste a névjegyzékből a számot és tárcsázta.Kihangosította,mert látta rajtam,hogy gyanakvóan pásztázom őt.
-Halló?Itt Dave Gates.-szólt bele egy srác.
-Helló! Itt Ronnie.Figyelj,itt vagyok LA-ben.Az a helyzet,hogy még nem találtam kérót,ezért nagy gond lenne ha ma nálad aludnék?-magyarázta el a helyzetet.
-LA-ben?Mit keresel te itt?Mármint örülök meg minden,de hogyhogy otthagytad New Yorkot?-kérdezte a srác.
-Untam már azt a helyet.Szóval mit mondasz?-mosolygott rám,miközben beszélt.
-Ja persze aludhatsz.Hol vagy most,mert kimegyek eléd.
-A reptér előtt,de baj lenne ha két barátom is csatlakozna?Csak erre az egy estére.-magyarázott.
-Öö...nem,nem baj.Akkor várjatok.Nemsokára ott vagyok.-mondta Dave,majd letette a telefont.

***

-Nézzétek,ott jön!-mutatott Ronnie egy srácra,akinek fekete volt a haja és full fekete cuccba volt öltözve,kiegészítőnek pedig egy kalap volt a fejébe húzva.És akkor valami furcsát éreztem a hasamban.Soha nem éreztem még hasonlót.Olyan volt,mintha felemelkedtem volna.Ezt hívják első látásra szerelemnek?Majd meglátjuk.
-Lucy!Gyere már!-integetett felém Andy.Zavartan megráztam a fejem,majd elindultam feléjük.Odalépkedtem hozzájuk,majd Ronniera pillantottam,aki engem nézett.
-Dave,ő itt Lucy.A repülőn ismerkedtem meg vele,ő pedig Andy,az öccse.Srácok,ő itt Dave,régi jó barátom.-mutatott be minket egymásnak.Dave először kezet fogott Andyvel,majd rám vetette tekintetét.A hideg kirázott,mármint nem azért,mert ijesztő volt vagy ilyesmi.
-Örülök,hogy megismertelek Lucy.-mosolyodott el halványan.
-Én is..-suttogtam mosolyogva.
-Akkor megyünk?-kérdezte Ronnie unottan.
-Persze.-fordított nekem hátat Dave és Ronnie mellé lépett,majd elkezdtek beszélgetni.Én elég érdekesen mosolyoghattam,mert Andy megkérdezte,hogy fáj-e valamim.
-Ő viszont nem szimpatikus.Legalábbis nekem.-kezdett rá megint.
-Andy,miért gondolod,hogy minden velem szembejövő srác megtetszik?Komolyan így ismersz?-néztem rá értetlenül.
-Kit próbálsz becsapni?Látom a szemeden,hogy tetszik.Csak nem értem,hogy miért nem akarod bevallani.-erősködött tovább.
-Na jó,figyelj!Ne akard megmondani,hogy ki tetszik és ki nem.Elegem van abból,hogy mindenki meg akarja mondani,hogy mit csináljak.Nem vagyok már kislány,hogy ne tudjam,mit csinálok.Egyébként meg tudod jól,hogy te vagy az egyetlen ember,akinek mindent elmondok,szóval ha megtetszik valaki,szólok.De kérlek,ne találgass!-emeltem fel a hangomat,mire Ronnie és Dave hátrafordultak és értetlenül néztek minket.Az első benyomás nem valami jól sikerült,de majd javítok.
-Pff,nem kellett volna veled jönnöm.Kergeted a hülye kis álmaidat,ahelyett,hogy látnád,mi is van a valóságban.-szállt velem vitába,amin meglepődtem,mert volt,hogy összekaptunk,de mindig belátta,hogy igazam van.
-Na álljunk meg egy szóra.Ki kérte,hogy velem gyere?Egy szó és nem ébresztelek fel hajnalban,hanem szépen összecuccolok és elhúzok otthonról,te pedig ott maradsz egy őrülttel.-engedtem el a bőröndömet.
-Te meg sem kérdeztél,hogy akarok-e veled jönni.Mindig csak magadra gondolsz!Az én véleményem,soha nem érdekelt.-na itt teljesen leblokkoltam.Vissza tudtam volna vágni neki,de nem volt erőm hozzá.Amit mondott,az teljesen alaptalan volt.Mindig én foglalkoztam vele anyu helyett is,már csecsemő kora óta.És mindig azt néztem,hogy neki jó legyen.Az életben egyszer pedig szerettem volna én is teljesíteni azt,amiről álmodtam.És már rég leléptem volna otthonról,ha Andy valamivel idősebb lett volna.Meg akartam várni,amíg befejezi a középsulit,de rosszul alakultak a dolgok és hamarabb kellett cselekednem.Ő nem tiltakozott,amikor mondtam,hogy velem jön.Szóval abszolút nem értettem,hogy miért vág olyanokat a fejemhez,amiknek tényleg semmi valóságalapjuk nincs.
-Szóval így gondolod?Akkor menj a barátaiddal ahová akarsz és élj úgy ahogy akarsz.Tessék,itt van egy kis pénz,vegyél belőle kokaint,és éld az életed.Viszlát!-nyomtam a kezébe a spórolt pénzemet,majd megragadtam a bőröndömet és átszaladtam az út másik oldalára.A sírás kerülgetett,de addig nem akartam sírni,amíg látnak.Csak szaladtam és szaladtam.Fogalmam sem volt,hogy merre.Csak azt tudtam,hogy nagyon megbántottak,és hogy feleslegesen jöttem LA-be.Egy parkban megálltam,majd levágódtam egy padra és akkor kitört belőlem a zokogás.

to be continued...

*Chapter 1.*

-Andy!Ébresztő!-ráztam az öcsém vállát,aki az igazak álmát aludta.
-Lucy,most ne!Álmos vagyok!-nyöszörögte.
-Andy,muszáj felkelned!Indulunk!Steve és anyu még nincsenek fel.Gyerünk!-rántottam le róla a takarót.Amíg ő álmosan nézett rám,én elkezdtem bepakolni a táskájába a ruhákat.
-Lucy,hajnali 2 óra van.-csóválta a fejlét.
-A gépünk pedig fél 3-kor indul,úgyhogy siess.Öltözz fel,mosakodj meg és induljunk.
-De minek ilyen korán?-értetlenkedett tovább.
-Steve 3-kor szokott kelni,hogy 4-re odaérjen a munkába,úgyhogy légyszíves siess.A gépen aludhatsz.-mosolyogtam rá.Ő bólintott,majd halkan kiment a fürdőbe.Tovább pakoltam a szükséges dolgokat,majd amikor úgy gondoltam,hogy minden ruháját bepakoltam,kihúztam az íróasztala fiókját.Nem lepett meg,amiket benne találtam.Körülbelül öt óvszeres doboz,pár zacskó kokaint és egy kép egy szőke lányról.Igen,ő volt Andy első barátnője.még az általánosban jöttek össze,de útjaik szétváltak és a lány vidéken folytatta a tanulmányokat messze Andytől.A dolgokat még bedobáltam a táskába,majd összehúztam a cipzárat.Felálltam,majd megágyaztam neki.Körbenéztem a szobában,majd felemeltem a táskát és kitettem a folyosóra.Átmentem az én szobámba,onnan pedig kihúztam a már rég bepakolt bőröndöt.Készen álltam,hogy elhagyjam a várost.Kisétáltam a konyhába és hagytam egy üzenetet anyunak;

"Elmentünk,és csak akkor jövünk,ha kidobtad Steve-t.Ne aggódj miattunk!Szeretünk!
Lucy xx"

Egy hűtőmágnessel a hűtőhöz rögzítettem,amikor valaki átölelte a derekamat.Andy volt.
-Szóval tényleg komolyan gondoltad?Tényleg elmegyünk?Itt hagyjuk őt ezzel az emberrel?-kérdezte halkan.
-Igen.Muszáj lesz.Én ezt nem bírom tovább.Innentől neki kell elviselnie.Ő választotta ezt az embert.-sóhajtottam.Andy elengedte a derekamat,majd felemelte a folyosóról a táskáját és a bejárati ajtó felé indult.Elmosolyodtam és követtem őt.Persze gondolom,hogy neki is nehéz volt ott hagyni anyut,de megértette,hogy miért tesszük.Bezártam az ajtót,a kulcsot pedig a lábtörlő alá tettem.Andy megvárt a kapuban,majd onnan együtt folytattuk az utunkat.Nem laktunk túl messze a reptértől,így időben elértük a gépet.Letettük a csomagokat,mondjuk ott egy picit bepánikoltam Andy kokainja miatt.
-Hé,nincs nálam cucc.-mosolygott rám.
-De én betettem a táskádba.-rágtam a szám szélét.
-Én kivettem,mielőtt eljöttünk.Ne izgulj.-nyugtatott meg.Egy szikla esett le a szívemről.Tényleg nem akartam börtönbe kerülni.Sikeresen átestünk a biztonsági vizsgálatokon is,így felszálltunk a gépre.Három személyesek voltak az ülések.Andy persze lefoglalta az ablak melletti helyet,így nekem maradt a középső hely,és izgultam,hogy vajon ki fog mellém ülni.Ez eldőlt,amikor egy fekete hajú srác fölém magasodott és érdekesen nézett rám.
-Bocs,szabad ez a hely?-kérdezte.Sötétbarna szemei csillogtak a gyenge kis lámpa fényében.
-Persze,ülj csak le.-bólintottam.Andyre néztem,aki ismét aludt.Sajnáltam,amiért korán felébresztettem,de muszáj voltam.Steve már biztosan felébredt akkor és talán felfedezte a levelet.Kikapcsoltam a telefonomat és kényelmesen hátradőltem az ülésben.
-Egyébként Ronnie vagyok.-nyújtotta felém a mellettem ülő srác a kezét.
-Én Lucy.-fogadtam el a felém nyújtott kezet.
-Ő a barátod?-nézett Andyre,aki a vállamon aludt.
-Nem,ő az öcsém,Andy.Tudod elszöktünk otthonról.A mostohaapánk kibírhatatlan volt és egyébként is Californiában akarok élni,amióta az eszemet tudom.-magyaráztam neki,mintha ismerném.Elég szimpatikus volt,attól függetlenül,hogy tele volt tetoválásokkal.Na nem mintha rajtam nem lennének.
-Értem.Én tizenhat éves korom óta nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel.Egy utcai verekedés miatt börtönbe vittek és ott ültem másfél évet,aztán pedig elköltöztem New Yorkba.A szüleim nem tudják,hogy hol vagyok.Bizonyára nem is keresnek.Legalább megszabadultak egy nehéz tehertől.-piszkálta a nadrágját.
-Ne mondj ilyet.Biztos fontos vagy nekik,csak ha semmi életjelet nem adsz magadról,akkor nem tudják,hogy hol keressenek.-csóváltam a fejem.
-Nem szándékozok találkozni velük.Valamiért megutáltam őket.Talán azért,mert nem jöttek be hozzám a börtönbe.De nemhogy a büntetésemet nem fizették ki,hanem még látogatóba sem jöttek el hozzám.Persze ki merne bemenni a börtönbe,ahol ott csücsül a fia.Nagy szégyen,ezért inkább letagadtak.Kedvesek,ugye?-mosolygott.
-Sajnálom.Figyelj csak,te is Californiába mész?-csillant fel a szemem.
-Igen.Unom már New Yorkot és világot akarok látni.vette az ölébe a gitárját.
-Lenne kedved velem együtt dolgozni egy tetováló szalonban?-kérdeztem,és reménykedtem,hogy igen lesz a válasza.
-Mi?De én nem tudok rajzolni.-nevetett fel kínosan.
-Andy sem tud és ő is ott fog dolgozni.Viszont te gitározol,ő pedig tud énekelni,szóval jó páros lennétek.És mondjuk lehetnétek zenészek.Berendeznénk nektek egy próbatermet a szalonon belül.-az adrenalin teljesen felment bennem,így képtelen voltam leállni,csak amikor Ronnie megfogta a kezemet és a szemembe nézett.
-Nyugi Lucy.Megpróbáljuk.Már csak azért is,mert ilyen szépen kérted.-kacsintott.
-Jézusom!De jó!Annyira örülök!-tapsoltam kettőt,mire Andy elkezdett fészkelődni,így nyugton maradtam.Pár perccel később megszólalt a stewardess,hogy a gép felszállásra kész és csatoljuk be az öveket.Persze ez nálunk már előbb megtörtént,így nem kellett vele sokat szórakozni.
-És melyik a kedvenc zenei műfajod?-kérdezte Ronnie.
-Imádom a punk zenét és a rock-ot.A metál kicsit távolabb áll tőlem,de azt is meghallgatom.Viszont a pop zenével és a hip-hop-pal nagyon nem vagyok kibékülve.-mondtam,amikor Ronnie a fejemre tette a fejhallgatóját és elindított a lejátszóján egy számot.
-Wow!Ez rohadt jó!Ki az előadó?-néztem rá.
-Good Charlotte és két jó barátom.LA-ben élnek,ha szerencsénk lesz összefutunk velük.-mosolygott.Leállította a szenét,majd elővett egy fülhallgatót,rácsatlakoztatta a lejátszóra,az egyik felét nekem adta,a másikat pedig a saját fülébe dugta.Furcsa volt,hogy ugyanolyan zenéket szeret,mint én,mert egykor,akik a barátaim voltak,folyton a pop vagy a hip-hop műfajokért voltak oda,amit abszolút nem értettem,de nem szóltam bele.Mindig én voltam az,aki kitűnt közülük.Mindig fekete ruhák voltak rajtam,tele voltam/vagyok tetoválva és (számukra) "fura" zenéket hallgattam.
Mivel jóformán nem aludtam semmit az előző nap,fáradtan csukódtak le a szemeim és lassan elnyomott az álom.

to be continued...

*Prologue*

Alig vártam ezt a napot! Minden vágyam az volt,hogy elköltözhessek otthonról.Több okból kifolyólag is.

Először anyu miatt,akinek az új férje nem valami szimpatikus.Nem értem,hogy anyu hogy szerethette őt meg,és hogy merte hozzánk hozni?!Andy is és én is utáljuk.Elég sok vitám volt vele.Anyu teljesen rá hagyatkozott.Ha el akartam menni az osztálytársaimmal egy koncertre vagy buliba,csak akkor mehettem,ha Steve is megengedte.Legtöbbször otthon maradtam és sírtam.Na nem azért,mert nem mehettem,hanem azért,mert anyu teljesen megváltozott,amióta találkozott ezzel az emberrel.Aztán amikor a barátnőim át akartak jönni hozzám,nem engedte,hogy ajtót nyissak nekik,majd kiment és üvöltözve elzavarta őket.Így történt,hogy szép lassan minden barátom elfordult tőlem és nem maradt más,csak az öcsém,Andy.Ő különösen nehéz eset,de tud önzetlenül szeretni.A suliban sajnos rossz társaságba került.Drogoznak,isznak,erőszakosak és hadd ne folytassam.De mindezek ellenére Andy mindig meghallgatott.Megértett,vigasztalt és minden vitában nekem adott igazat.Amikor pár napi koplalás miatt kórházba kerültem(köszönhető ez ismét csak Steve-nek,aki belém beszélte,hogy fogynom kell),Andy jött be hozzám egyedül.Tisztán emlékszek a szavaikra,amiket mondott az ágyam mellett; "Lucy,te így vagy tökéletes.Ne higgy senkinek,aki azt mondta,hogy valamit meg kell változtatnod magadon.Én így szeretlek."Igen,azt hiszem ő az egyetlen,akit még a szeretteim közé sorolhatok.

Másrészt pedig mindig is tetováló szalonban szerettem volna dolgozni.Most,hogy elballagtam és sikeresen leérettségiztem,végre megvalósíthatom az álmaimat.Andy velem,jön,így nem kell együtt élnie egy idegbeteggel.Egyedül anyut sajnálom,de egy bizonyos szinten meg is érdemli,hogy egyedül marad Steven-nel. Mindenesetre remélem,hogy nem lesz semmi baja.Természetesen amikor közöltem velük,hogy Californiába utazunk Andyvel,nem örültek neki.Anyu reakciója egy kétségbeesett pillantás volt,amit visszavertem egy lesajnáló nézéssel.Steve pedig majdnem felrobbant.Idézem; "Hogy gondolod,hogy csak úgy elmész holmi kis kósza ötlet miatt egy távoli helyre?És ki engedte meg,hogy Andy-t magaddal vidd?Ő még iskolába jár!Senki nem megy sehová!" Persze én kiálltam magamért és elmagyaráztam nekik,hogy Andy már rég nem azért jár iskolába,hogy tanuljon,mire csak két meghökkent pillantást kaptam.Sarkon fordultam és elmentem a szobámba összepakolni.

Alig várom,hogy magamba szívjam California illatát és ott éljem le az életemet az öcsémmel.Persze keresnem kell embereket,akik szívesen dolgoznának velem együtt.De azt majd csak akkor ha épségben megérkeztünk és találtunk egy tuti kis helyet. Talán valóra válnak az álmaim!