*Chapter 4.*

••• LUCY •••

Nem tudom,hogy Dave mit mondott Ronnienak,de egész úton érezni lehetett a feszültséget,ami kettejük között vibrált.A bomba akkor robbant,amikor megérkeztünk Dave-ékhez és felosztottuk a szobákat.Én ragaszkodtam hozzá,hogy vagy egyedül a nappaliban,vagy Andyvel Mike (ő a barátnőjénél lakik) szobájában aludjak.De a fiúk ezt máshogy gondolták.
- Szerintem velem kéne aludnod. - mosolygott kajánul Ronnie,majd közelebb lépett hozzám,ezzel szinte összesimult a teste az enyémmel.
- Bocs,de nem.Inkább Andyvel szeretnék aludni.Tudod nem vagyok az a fajta lány,aki egyből összefekszik azzal,akit jóformán alig ismer. - toltam el magamtól.
- Persze,értem.De ha Dave kérdezte volna,repültél volna a nyakába. - nézett lesajnálóan.
- Mi?Na figyelj,rohadtul nincs kedvem veszekedni senkivel,úgyhogy légyszíves fejezd be a baromságokat.Én tényleg kedvellek,de nem aludnék veled,mert nem ismerlek,amin nem tudom,hogy mit vagy így kiakadva.Dave is szimpatikus,de neki is ugyanez szól. - néztem Davere,aki a falnak támaszkodva karba tett kézzel,rezzenéstelen arccal meredt rám.
- Na persze,láttam,hogy hogy nézel rá. - folytatta tovább.Andy csak csöndben figyelte a jelenetet.
- Most már nyugodtan leállhatsz!Andyvel alszik és kész. - szólt közbe Dave határozottan.
- Különben mi ez a hirtelen féltékenység?Tudtommal nem járunk! - mondtam.
- És mi lenne ha azt kérdezném,hogy leszel -e a barátnőm? - kacsintott rám."WTF?Ezt nem gondolja komolyan!?"
- Hát kösz,de nem.. - nevettem el magam kínosan.Dave flegmán elnevette magát,ami Ronnienak nem tetszett és odalépett hozzá,majd behúzott neki egyet.Dave ezt nem hagyta annyiban,visszaütött.Andyvel értetlenül álltunk,majd kapcsoltunk és szétszedtük őket.Én Davet húztam el Ronnietól,Andy pedig tartotta Ronniet.
- Te egy utolsó gyökér vagy!Mit képzelsz?Azt hiszed,hogy ő a tiéd lehet? - kiabált idegesen Ronnie.
- Állíts már magadon ember! - lökte le Andy az egyik fotelra.Dave kirántotta magát a fogásomból és beviharzott a szobájába.A bőröndömből előszedtem az elsősegély dobozomat (nem tudni mikor kellhet alapon mindig nálam van) , és kikerestem a fertőtlenítőt,majd egy kicsit löttyintettem egy vattapamacsra és Ronniehoz léptem.
- Kicsit csípni fog. - mondtam,majd a szájához tettem,ahol szétrepedt neki az ütéstől.
- Basszus,ez fáj! - húzta el a fejét.
- Anyámasszonykatonája! Ne legyél ennyire kislányos!-pirítottam rá.
- Bocs.
- Nem értelek Ronnie.Miért élvezed azt,hogy mindig mindent erőszakkal akarsz megoldani? - csóváltam a fejem.
- Mindent?Ez az ürge rád akart mászni! - kapta fel a vizet.
- Tényleg? Én máshogy emlékszem.. - fejeztem be egy pillanatra azt,amit csináltam.
- Nem hagynátok abba?Ronnie,azt mondtad,hogy Dave a legjobb barátod...akkor miért csináltad ezt?Ha Lucy Dave-t választja helyetted,akkor sem kéne ezt csinálnod,elvégre legjobb barátról van szó.Szóval ha az egyik barát boldog,akkor a másik is az,mert látja,hogy az,aki fontos neki,az örül.Legalábbis nálam ez így működik.. - szólt közbe Andy.
- Kicsi Andy,te ezt nem érted,szóval ne szólj bele. - oltotta le Ronnie.
- Na most már tényleg fejezd be!Nem beszélhetsz így az öcsémmel,és hidd el,hogy ő sokkal jobban érti ezt,mint te! - dobtam az ölébe a vattapamacsot és bekopogtam Dave szobájába.Mivel nem jött válasz,benyitottam.Dave az ágyon feküdt,a plafont bámulva és egy cigit szívott.
- Zavarlak? - kérdeztem,miközben becsuktam magam mögött az ajtót.
- Az attól függ,hogy mit akarsz... - válaszolt flegmán.Sóhajtottam egyet,majd leültem egy üres ágyra.
- Nem akarok nyálaskodni,mert az nem az én műfajom,de szeretném ha tudnád,hogy nem akartalak megbántani és nem értem Ronniet.Meg persze azt is,hogy csak így tök idegenekként betoppantunk ide és máris baleset történt.Sajnálom,hogy gondot okoztunk és még most elmegyünk egy motelba. - hadartam el. - Szóval...örülök,hogy megismertelek.Remélem,hogy még találkozunk. - "álltam fel és kimentem volna,de megragadta a karomat,és magához húzott és megcsókolt"...Legalábbis erre vártam,de nem szólt semmit,és még csak meg sem ragadta a karomat."Azt hiszem igaza van Andynek,és tényleg fel kéne ébrednem az álomvilágból."Kimentem a szobából és két kíváncsi szempár nézett rám.
- Mit mondott? - kérdezte Andy.
- Semmit.Viszont,te öltözz fel,keresünk egy motelt. - mondtam,és ügyeltem rá,hogy véletlenül se nézzek Ronniera.
- Rendben! - bólintott. "Ezt imádom Andyben,hogy nem kell neki magyarázkodni,mert tudja,hogy milyen érzelmek rejlenek  szavaim mögött."
- Most komolyan elmentek? - kérdezte Ronnie.Én nem válaszoltam,csak felvettem a pulóveremet és megfogtam a bőröndömet.Andy előbb rám nézett,majd az értetlenül bámuló fiúra.
- Miért vagy meglepődve?Ezt érted el... - nézett rá lesajnálóan,majd kiment velem együtt az ajtón.Alighogy kiértünk a házból,elkezdtek folyni a könnyeim.A homlokomat Andy mellkasának támasztottam és zokogtam.Ő védelmezően átölelt,ami tényleg jól esett.Olyan sok érzelem kavargott bennem.Nem akartam megbántani senkit,és soha nem fordult még elő,hogy egyszerre két fiúhoz is vonzódtam érzelmileg.Főleg nem pár órányi ismertség után.
- Lucy,nyugodj meg!Nincs semmi baj. - csitított Andy.
- Persze,hogy nincs... - szipogtam.
- Akkor miért sírsz most? - emelte fel a fejemet.
- Andy,én ezt egyáltalán nem így akartam. - tört ki belőlem újra a keserves sírás.
- Szereted valamelyikőjüket? - mosolygott megértően.
- Azt hiszem..
- Kit?
- Dave... - motyogtam.
- Mi van velem? - hallottam egy ismerős hangot,amitől a gyomrom mazsola méretűre zsugorodott,a szívem pedig a toromban kezdett el dobogni.
-Én csak...mindegy. Felejtsd el... -hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. - mondta.
- Tessék? - néztem rá elkerekedett szemekkel.Elvégre nekem kellett volna bocsánatot kérnem.Ja,hogy már megtettem.Mindegy.
- Nem állt szándékomban fájdalmat okozni neked.Szóval bocsánat,ha mégis sikerült volna. Csak tudod én nem állok készen egy újabb kapcsolatra.Tényleg szép vagy,kedves és tehetséges,de mi nem lehetünk együtt.Nem veszlek el a legjobb barátomtól. - fogta meg a kezemet és halványan elmosolyodott.Ahogy kimondta ezeket a mondatokat,egy teljes világ omlott össze bennem.Én tényleg reméltem,hogy megfelelek Dave elvárásainak,de tévedtem.Nem tudtam semmit mondani,csak amikor elengedte a kezemet,a karjaim ernyedten lógtak a testem mellett.A fejem előrebukott és egy kósza könnycsepp landolt a földön,nedves nyomot hagyva maga után.
- Ez most miért volt jó?Ti ezt élvezitek?Most még nagyobb fájdalmat okoztál neki,gratulálok!Szóval el is mehetsz!-lépett a védelmembe Andy. Na nem mintha szükségem lett volna rá.
- Bocs,már indulok is. - fordult sarkon Dave,de előtte közel lépett hozzám,megölelt és a zsebembe csúsztatott valamit.Amikor elsétált,még utána néztem,de eltűnt.Mármint nem felszívódott,csak bement a házba.
- Mehetünk? - kérdezte Andy halkan.
- Persze. - suttogtam,majd elindultam mellette szép lassan.Nem akartam a tömegközlekedést választani,csak sétálni akartam,csöndben kiszellőztetni a fejemet és rendezni a gondolataimat.Andy ebben partner volt,ugyanis egész úton nem szólt semmit. Fogtuk egymás kezét és ballagtunk a legközelebbi motelhoz,amit meg is találtunk.Bementünk,majd Andy intézkedett;foglalt szobát ( az igényeinknek megfelelőt) , elmondta,hogy meddig szándékozunk maradni,és a recepciós lelkére kötötte,hogy ha jön egy fekete hajú,barna szemű,tetovált srác gitárral,ne merje azt mondani neki,hogy itt szállunk meg.(Fő a biztonság!)Amíg ő pontos személyleírást adott Ronnieról,én kivettem a zsebemből a papírt,amit Dave adott,széthajtottam és elolvastam.Többször is átfutottam a sorokat,de alig akartam felfogni,hogy mi van ráírva.
"Dave randira hívott,méghozzá egy koncertre,ahol ő és a bandája lépnek fel.A dátum pedig;szeptember 15.A koncertjegy pedig rá volt erősítve a lap hátára.Az első sorba szólt."
Gondolkodtam egy ideig,amikor rádöbbentem,hogy szeptember 15-e aznap volt.
"Gondolkodj Lucy! Vagy elmész,vagy nem és talán egy életre megbánod!Találj ki valamit,amit Andynek mondasz." - az agyam kattogott,mire felcsillant a fejem fölött a villanykörte.
-Andy!Elfelejtettem elkérni Mike tetoválógépét .Dave azt mondta,ide adja. Visszamegyek érte!- mondtam Andynek,aki értetlenül nézett rám.
-Mi van?Még képes vagy visszamenni oda? Figyelj Lucy,veszünk egy sajátot.-fordult felém teljes testtel.
-Nem!Szükség lesz a pénzre!Elmegyek,majd jövök! - zártam le a témát,azzal a bőröndömet ott hagyva elindultam visszafelé. A szívem hevesen dobogott,a kezemben szorongattam a koncertjegyet és a levelet.
"Mégis van esélyem!"

to be continued...

*Chapter 3.*

••• Dave •••

Mind a hárman ott álltunk,és néztük,ahogy Lucy átrohan az út másik oldalára,majd eltűnik a szemünk elől.

-Menjetek már utána!Andy,ő a nővéred,Ronnie te pedig oda meg vissza vagy érte.Ne legyetek már ennyire nudlik!-szóltam rájuk,de erre nemhogy elindultak volna Lucy után,hanem Andy leült a földre és maga elé bámult,Ronnie pedig csak állt ott és megdermedt.Na szép kis társaság.Nagy léptekkel átrohantam az út másik oldalára,majd lefordultam azon a sarkon,ahol Lucy.Muszáj volt utánamennem,hiszen semmit és senkit nem ismer LA-ben.Az igazság az,hogy soha nem voltam jó futó,így nem értem hamar utol őt.Gőzöm sem volt,hogy merre mehetett.Los Angeles borzasztóan nagy,bárhol lehetett.Nem bírtam az iramot,így besétáltam a közeli parkba.Levágódtam az egyik padra és kifújtam magam.Elgondolkodtam,hogy vajon Ronnie miért nem mozdult meg,hiszen végig Lucyről beszélt,és teljesen belé esett."Persze tényleg aranyosnak tűnik a csaj,de én nem mondanám azt,hogy belé szerettem,pár óra után.Jó,mindenki máshogy gondolja,de szerintem ez akkor is korai."

-Lucy?- pattantam fel,amikor oldalra fordítottam a fejem és a tekintetem megakadt egy lányon,aki kísértetiesen hasonlította a keresett személyre.Ő felnézett,és ijedten kapott a szájához,amikor felismert.

-Dave...kérlek menj el!Menj vissza a többiekhez.-fordította el a fejlét.
-Azt már nem!-csattantam fel,mire megszeppenve nézett rám.-Hé,nem tudom,hogy mi volt az a komoly dolog,amin összevesztetek,de az öcséd egész biztosan megbánta amit mondott.Láttam rajta.-guggoltam le elé,és megfogtam a kezeit.
-Na persze..ha annyira megbánta volna,akkor nem hagy elmenni.Figyelj,nekem elegem van.Mindenből.Egyedül szeretnék lenni.-törölte meg a szemét.
-Ne viccelj már,nem ismered LA-t!Hogy hagyhatnálak egyedül? - töröltem le a könnyeit.Akkor elmosolyodott.-Na elég volt a sírásból!Meg kell valósítanunk az álmaidat.Híres tetováló?Nem rossz!Nekem is csinálhatnál egy tutit.-segítettem fel,majd az egyik kezemmel átöleltem a vállát,a másikkal meg a bőröndjét húztam.
-Az az igazság,hogy még nem igazán próbáltam géppel dolgozni.-motyogta.
-Ha gondolod tudsz gyakorolni nálunk.Mikenak van egy gépe,és műbőr is van,ami kifejezetten erre a célra szolgál.-ajánlottam fel a segítséget. Elvégre Mike mostanában el van foglalva Hayleyvel.Biztosan odaadja Lucynak a gépet egy kis időre.
-Hű,ez rendes tőled,köszönöm!-mosolyodott el.
-De ígérd meg,hogy az első tetoválást rám fogod varrni!-kacsintottam rá.
-Rendben,megígérem.Milyen elképzelésed van a tetkóról?-nevetett.Nagyon szép volt a mosolya,na meg maga a lány is.Az biztos,hogy Ronnie jól jár vele.
-Tulajdonképpen még nem tudom.Csak tudod ha már van elég sok tetoválása az embernek,képtelen megállni,hogy ne legyen több és több.De valami olyasmire gondoltam,ami azt jelképezi,hogy nem kell a külső alapján ítélni,mert ha valaki külsőre rossz embernek néz ki,belülről még lehet jó. -magyaráztam. Na igen,ez az a dolog,ami miatt mindig megvetettek.Mindenhol.Az oviban azért,mert nem voltak barátaim és inkább a sarokban gubbasztottam,az általánosban szintén ezért és persze a vége felé kezdtem férfiasodni.Egyre több lány kezdett érdeklődni irántam,amit nem igazán viszonoztam.Mégpedig azért,mert nem állt szándékomban olyan lánnyal lenni,aki már az egész sulinak megvolt.A gimiben ez folytatódott,és én még mindig ugyanarra az okra hivatkoztam.Egy lány sem keltette fel az érdeklődésemet.Sokan mondták ezért,hogy meleg vagyok,ami nem volt igaz.Egyszer viszont megtörtént,hogy harmadik év elején két új osztálytársunk lett.Egy testvérpár;Jimmy és Courtney. Jimmy később a legjobb barátom lett,amiért majdnem ugyanazon a hullámhosszon voltunk,Courtney pedig...nos,amikor megpillantottam,szerelmes lettem.A szimpátia kölcsönös volt,így rövid időn belül összejöttünk.A szerelem egészen a végzős évig tartott,ahol meghirdették az iskola legszebb párját.Nem tudtuk,hogy miért és hogyan,de mi lettünk azok.Azon az estén nem maradtunk bulizni,mivel nem szerettük a tömeget.Így elmentünk hozzám.Amíg én letusoltam,Courtney a szobában,pontosabban a háztetőn ült,ahová a szobámból vezető ablakon keresztül lehetett kijutni.Soha nem felejtem el azt a pillanatot.A lágy szellő beletúrt a dús,fekete hajába,a Hold megvilágította a hófehér arcát,száján pedig izzott a vörös rúzs.A ruha amit viselt,olyan volt,mintha egyenesen rászabták volna.Hosszú ideig ott ültünk együtt,pokróccal a hátunkon,ölelkezve.Csak beszélgettünk komoly vagy éppen komolytalan dolgokról.Hajnalban,amikor a nap felkelni készült,visszamásztunk a szobámba,és lefeküdtünk aludni.Délben pedig amikor felébredtem,a lány nem volt mellettem,hiába kerestem.Csalódott voltam,amiért szó nélkül lelépett,de akkor megpillantottam az éjjeli szekrényen heverő kis cetlit,amin ez állt;
"Jó volt veled.Soha nem felejtelek el.Szeretlek! C xx"
Azóta pedig mintha a föld nyelte volna el,nem találkoztam se vele,se Jimmyvel.Fogalmam sincs,hogy most hol lakik,jól van-e,van-e új barátja,mi van Jimmyvel...semmit..és ez bánt.Nagyon bánt,éppen ezért felvettem az "elérhetetlen szívtelen srác" maszkot,de Lucy újra előhozza az igazi énemet.Ő kísértetiesen hasonlít Courtneyre,de ő Ronnie barátnője lesz.Én pedig várok Courtneyre.
-Dave!?-legyezte Lucy szemem előtt a kezét.
-Igen?Bocs,elgondolkodtam.
-Szóval szabad kezet kapok?Rajzolok neked mintát,és megmondod,hogy jó lesz-e.Megfelel?-a szemei csillogtak a boldogságtól.
-Rendben.-mosolyogtam.Ezután elmesélte,hogy miért jöttek LA-be,és min veszett össze Andyvel.Éppen befejezte a mondókáját,amikor megláttuk az úttest másik oldalán álldogáló két srácot.Illetve Andy még mindig ült,Ronnie pedig még mindig ugyanúgy állt.Erős csapat..
-Lucy!-vett észre minket Ronnie,és az arcára levakarhatatlan mosoly ült.Átsétáltunk az úttesten,majd Lucy leguggolt Andy mellé,aki felnézett,majd amikor tudatosult benne,hogy ki mosolyog rá,hirtelen Lucy nyakába vetette magát,és mind a ketten elveszítették az egyensúlyukat.Én csak mosolyogva néztem,majd Ronniera vetettem egy pillantást,aki keserű mosollyal nézte a testvérpárt.
-Haver,miért nem mész oda hozzá és öleled meg?Megteheted.-böktem a vállába.
-Ugyan már Dave!Nem vagyok megfelelő Lucy számára.-mondta,majd lehajtotta a fejét.
-Figyelj,ha így állsz hozzá a dolgokhoz,akkor soha nem fogod őt megkapni.Ne legyél már beszarni!Mondd meg neki,hogy szereted!Vagy tölts vele sok időt.Nem nálam fogsz tanyázni,hanem egy lakásban fogsz laki velük!Megértetted?-emeltem fel egy kicsit a hangomat.Később észrevettem,hogy Lucy és Andy figyelmesen hallgat minket,ezért sarkon fordultam és elindultam a lakásom felé.
-Na jöttök vagy maradtok?-néztem hátra,ahol egy meghökkent,és két értetlen arc bámult rám.Nem volt sok kedvem a mogorva fiút játszani,de Ronnie egy kicsit felhúzott azzal,hogy ezt csinálja. Ő soha nem volt az a srác,aki csak szerelmesen nézi azt a lányt,aki tetszik neki.Ő cselekedett is,méghozzá hamar.Pár másodperc múlva ott termett mellettem és rám nézett.
-De hogy mondjam el neki?-kérdezte újból.
-Felőlem ahogy akarod,de ha el akarod neki mondani minél előbb tedd meg,amíg meg nem előzlek.-mondtam hűvösen,ami egy bosszús pillantást szült.Már akkor tudtam,hogy aznap este valami oltári nagy balhé veszi kezdetét...

to be continued...